Közélet

A németek eléggé biztosak abban, hogy Szlovákia emberrabláshoz asszisztált

A nyomozók szerint a volt szlovák belügyminiszter találkozott is vietnámi kollégájával, hogy megbeszéljék a férfi kijuttatását a schengeni övezetből.

A német hatóságok szerint „szinte minden kétséget kizáróan” a szlovák kormányrepülőgéppel vitték hazájába az az egykori vietnámi politikust és vállalkozót, Trinh Xuan Thanh-t, akit tavaly július 23-án raboltak el Németországban – erről a felvidéki Paraméter ír.

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal egy találkozóról is tud a vietnámi belügyminiszter, To Lam és az akkori szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák között, aminek egyetlen célja lehetett: hogy Trinh-t „viszonylag problémamentesen” kijuttassák a schengeni övezetből.

Az emberrablási ügyben múlt szerdán ítéltek el Berlinben egy másik vietnámi férfit, Long N. H-t, aki t személyi szabadság korlátozásának elősegítése, és idegen titkosszolgálattal való együttműködés ügyében találtak bűnösnek. Long N. H. Prágában autókat bérelt, amelyek közül az egyiket felhasználták Berlinben az emberrabláshoz.

A német szövetségi ügyészség államilag szervezett emberrablásként kezelte az ügyet. Az elrabolt vállalkozót, aki korábban Németországban politikai menedékjogért folyamodott, azóta kétszer életfogytiglanra ítélték hazájában korrupció és hűtlen kezelés miatt.

A pozsonyi Új Szó idézi Robert Kaliňákot, aki egy internetes bejegyzésben közölte: a szlovák kormánygépen utazó személyek listáján, amit a vietnámi hatóságok tettek közzé, nem szerepelt Trinh neve. Sem megbilincselt embert, sem fekvő beteget, sem szabadságában más módon korlátozott személyt nem vittek a gépen, és minden utas diplomáciai útlevéllel utazott – állította a volt belügyminiszter, aki idén márciusban a Kuciak-gyilkosságba bukott bele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik