Nagyvilág

A szlovák kormánygéppel rabolhattak el egy vietnami vállalkozót

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 07. 20. 08:54

A kormány cáfol, de az ellenzék szerint túl sok tisztázatlan körülmény merül fel az ügyben.

A szlovák ellenzéki Szabadság és Szolidaritás Párt (SaS) önálló vizsgálatot követel egy vietnami vállalkozó elrablásának ügyében, mert felmerült, hogy az emberrabláshoz szlovák kormányrepülőgépet használtak fel – írja a pozsonyi Új Szó.

Trinh Xuan Thanh egykori kommunista pártfunkcionáriust 2017 júliusában rabolták el Berlinből, azután, hogy menedéket kapott Németországban. Az SaS emlékeztetett, hogy a szlovák belügyminisztérium még Robert Kaliňák vezetése alatt tisztázatlan körülmények között bocsátott egy kormánygépet egy vietnami küldöttség rendelkezésére. Lehetségesnek tartják, hogy a gép fedélzetén tartózkodott az elrabolt férfi is, mégpedig a szlovák állam képviselőinek tudomásával.

Ľubomír Galko, az SaS alelnöke szerint erősíti a gyanút, hogy a pozsonyi repülőtéren készült felvételeket annak ellenére megsemmisítették, hogy tudniuk kellett arról, hogy a német hatóságok nyomoznak az emberrablás ügyében. A párt arra is felhívta a figyelmet, hogy a vietnami kormány nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy ha nem a szlovák kormánygéppel, akkor milyen más úton jutott Trinh Xuan Thanh Európából Vietnámba.

A vállalkozót időközben Vietnamban kétszer is életfogytiglanra ítélték. Egy csehországi állandó lakhelyű férfit, Long N. H-t pedig bűnrészességgel gyanúsítanak, őt tavaly augusztusban kiadták Németországnak, és beismerte, hogy az akciót a vietnami titkosszolgálattal együttműködve hajtották végre.

Denisa Saková szlovák belügyminiszter korábban azt állította, hogy az elrabolt férfi nem járt Szlovákiában, nem utazott a szlovák kormánygéppel és nem utazott át az országon sem. Közölte, hogy ezt a vietnámi fél is megerősítette, a vietnámi kormánytól kapott hivatalos állásfoglalást pedig nem vonják kétségbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Singer and actress Lady Gaga attends a photocall for the film "A Star is Born" presented out of competition on August 31, 2018 during the 75th Venice Film Festival at Venice Lido. (Photo by Vincenzo PINTO / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.