Közélet

Magyar György: Schmidt Máriáék újabb kegyeletsértést követtek el

Magyar György (Magyar György)
Magyar György (Magyar György)
Nem hagyják annyiban Pruck Pál képének lemeszelését.

A Klubrádiónak Magyar György azt mondta, újabb kegyeletsértést követtek el, amikor a tűzfalra festett néhai ’56-os pesti srác képét lemázolták. A Pruck Pál hozzátartozóit képviselő ügyvédi iroda vezetője közölte: a családtagok által igényelt sérelemdíjhoz a mostani eset okozta károkat is hozzászámolják.

Mélységesen elszomorítja Pruck Pál lányát, hogy javítás helyett inkább lefestették az ’56-os hős édesapját ábrázoló köztéri falfestményt Zuglóban. A képet az 1956-os emlékév kormánybiztosa, Schmidt Mária által vezetett közalapítvány rendelte meg, de arra tévesen azt írták, Dózsa Lászlót ábrázolja.

A hibát a bíróság is kimondta, és kötelezte a Terror Házát, hogy az összes kiadványukban és az épületen is javítsák ki a téves nevet.

Csőkéné Pruck Erika a Klubrádió reggeli műsorában azt mondta, hiába mentek bíróságra, hogy kiderüljön, a törvények és a bírói ítéletek mindenkire vonatkoznak.

A történtekből az derült ki, ez nem így van. Ezt nehezen élte meg, azt sem érti, ha az előzetes megállapodás szerint szeptemberig kint maradhatott volna a kép a Nagy Lajos király úti épületen, akkor édesapja miért nem érdemelt meg annyit, hogy legalább a hátra lévő rövid időre a saját nevével legyen látható az arcmása.

Magyar György szerint a zuglói falfestmény lefestésével a Schmidt Mária vezette közalapítvány nem tett eleget a bíróság ítéletének, amely szerint a képen fel kellett volna tüntetni Pruck Pál nevét, születése és elhalálozása idejét. Mivel inkább eltüntették a képet, így nem kompenzálták, hanem súlyosították a kegyeleti jogsértést.

Magyar György közölte, a fal lefestése után nem kezdeményeznek új eljárást, a család sérelemdíj iránti igényét akarják érvényesíteni, amibe a most előállt „többlet joghátrányt” is beszámítják. Az ügyvéd reméli, sikerül peren kívül megállapodni az alapítvánnyal.

Schmidt Máriáék inkább fehérre meszelték a falat, mint hogy ráírják Pruck Pál nevét
Pedig még szeptemberig kint maradhatott volna a pesti srácot ábrázoló zuglói falfestmény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik