Közélet

Nem akárki állt ki a Heti Válasz mellett

Sólyom László egykori köztársasági elnök publicisztikában állt ki a nehéz helyzetbe került Heti Válasz mellett, ami a jelenleg csak digitális formában elérhető hetilapban olvasható.

A volt államfő azt írta:

A Heti Válasz megtartotta a helyes mértéket. Szerzői azt írták, amit gondoltak, nem parancsot vagy elvárást követtek. A Heti Válasz nem írt vállalhatatlant; nem volt lapjain félelemkeltés, gyűlöletszítás. Megmutatta, hogy az elkötelezettség nem jár bezárkózással, nem tartotta eleve rossznak, aki másként gondolkozik

Mint írta,

A Heti Válasz rendszeresen közölt interjúkat olyan vállalkozókról, akik saját erejükből vitték sokra, nem pedig állami vagy önkormányzati megrendelésekkel. Meg lehetett ismerni gondolkodásmódjukat, kultúrájukat. Nem tudjuk, kire szavaznak. De azt igen, hogy bár a »polgári Magyarország« politikai termék lett, igenis létezik, s megvan ma is. Nagyon széles réteg maradna elhagyatott, amelynek értékrendje nem változott, de elvesztette képviseletét

– fogalmazott Sólyom László utalva arra, hogy mi történne, ha lap végleg megszűnne.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik