Közélet

A Fidesz eltiltaná Marxtól Junckert

Felháborodtak, mert az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Trierben, ahol 200 éve született a filozófus-közgazdász.

A kormánypárti EP-képviselők több tiszteletet követelnek a kommunizmus áldozatainak. Felháborítónak tartják, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Karl Marx születésének 200. évfordulóján.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja felszólítja a luxemburgi politikust, mondja le részvételét az eseményen, mert a marxizmus világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett.  

Mint írták: Marx a kommunizmus szellemi atyja volt, születésének megünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása.

Kifejezetten felháborító ez azon tagállamok állampolgárai számára, akik évtizedekig kommunista diktatúrák alatt szenvedtek.

A kormánypárti EP-képviselők ellenzik a bizottsági elnök támogató részvételét az ünnepségen, különös tekintettel arra, hogy az Európai Néppárt – Juncker pártcsaládja – a kommunizmus és a nácizmus bűneinek uniós szintű elítéléséért küzd.

Marx Károly szülőhelyén, a németországi Trierben több száz megemlékező rendezvényt tartanak a héten.  Pénteken egy 5 és fél méter magas szobrot avatnak, amelyet a Kínai Népköztársaság adományozott a városnak.

Korábban a KDNP kereszteshadjáratot indított idehaza a Corvinus szobra ellen.

Kiretusálták Marxot a Közgáz aulájából
A szobor ellen korábban a KDNP indított kereszteshadjáratot. A rektor kitartott mellette, mégis sikerült eltüntetni.

Pénteken nyílik meg a Marx életművéről szóló kiállítás, amelyen a tervek szerint beszédet mond Juncker bizottsági elnök. (mti)

Fotó: Ria Novosti / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik