Közélet

Közösségi pénzből, hetilapként élne túl a Magyar Nemzet

Mindeközben állítólag külföldi befektetőket keres Ungár Péter.

Második hete megy a sakkozás, mi legyen a nagy múltú Magyar Nemzet sorsa, aminek egy hete, szerdán jelent meg az utolsó száma. Történt ez azért, mert az Orbán Viktorral való háborúba belebukott Simicska Lajos közölte, nem finanszírozza tovább a Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz működését, a Hír TV-t pedig racionalizálják (épp ma derült ki, hogy többek között Veiszer Alinda is ennek lesz áldozata).

A Zoom most arról ír, hogy a túlélést úgy próbálják kisakkozni a volt munkatársak, hogy minimális online hátterű hetilapot hoznak létre. A finanszírozás nem lesz egyszerű, több nagyvállalkozó is visszamondta a támogatást, Ungár Péter vásárlási szándéka se biztos. György Zsombor, a lap utolsó főszerkesztő-helyettese így fogalmazott:

Úgy döntöttünk, nem várunk külső befektetőre, ez az opció úgy tűnik, hogy nem működik. Megpróbáljuk közösségi finanszírozásból folytatni: hetilapot indítanánk, egy vékony online háttérrel. Ebben van most realitás.

Kéne most induló tőke, befektető is, és akkor már a heti 30 ezres példányszámban megjelenő, 20-25 ezer forint éves előfizetési díjú lap se lenne irreális György szerint. Abban bízik, hogy egy idő után a hirdetők is megjelennek, önfenntartóvá válhat a lap. Az induláshoz 15-20 kolléga kéne mellesleg. György annyit még elmondott, a szombati szamizdat szám után 425 ezer forintjuk maradt, ezt jótékony célra fordítják.

A Zoom az LMP-s Ungár Péter vételi szándékáról is ír: szerintük a politikus külföldön próbál befektetőket felhajtani, ehhez el is utazott nemrég. Ausztrál, spanyol és izraeli befektetőkkel tárgyal a Zoom szerint.

(Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik