Közélet

Tiborcz üzlettársa nagyon közel jár a Kolosy téri piac megszerzéséhez

A választások után kevesebb mint két héttel csütörtökön meg is szavazhatja a képviselő-testület, hogy Tiborcz István barátja és üzlettársa kapja meg a Kolosy téri piac épületét – írja a hvg.hu.

Erdei Bálint cége, a Redwood Kft. szerezte a legtöbb pontot a Kolosy téri piac gasztronómiai jellegű hasznosítására kiírt pályázaton, így már csak a helyi képviselő-testületnek kell rábólintania a döntésre, az alpolgármester Puskás Péter pedig már meg is kezdheti a tárgyalásokat Erdeivel, aki az Eliosban anno Tiborcz István miniszterelnöki vő tulajdonostársaként tűnt fel. A Redwood Kft. egyébként Woody Holding néven korábban tulajdonos volt az Elios Slovakiaban, az Elios SRB DOO-ban pedig jelenleg is többségi, 60 százalékos tulajdonos.

A lap információi szerint a bérleti szerződést május végéig aláírják, kivéve, ha a kiválasztott cég eláll szándékától.

Március elején már írtunk arról, hogy képbe került Erdei Bálint cége, de a döntést inkább a választások utánra hagyták.

A pályázatot tavaly november 30-án írták ki, a határidőig, január 22-ig öt érvényes pályázat érkezett. A Sziget Fesztivál létrehozójaként ismert Gerendai Károly januárban nyilatkozott a HVG-nek arról, hogy egy projektcéggel indult a pályázaton, és sörcsarnokot csinálna a piac épületéből. Februárban azonban kiderült, hogy Erdei cége, a Redwood Holding is indult, amely egyébként az Akácfa utcai Instant és Fogasház szórakozóhelyeket is működteti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik