Közélet

Sörcsarnokot csinálna Gerendai a Kolosy téri piacból

Egész évben sörfesztivál-hangulatot ígér a Sziget-alapító, aki pályázik a létesítmény üzemeltetésére.

Kézműves sörök csarnokává alakítaná a Kolosy téri piacot Gerendai Károly – írja a HVG. Az üzletember a Sörcsarnok Ingatlanhasznosító Kft. nevű projektcéggel vesz részt a III. kerületi önkormányzat által kiírt pályázaton.

Gerendai a lapnak elmondta: a 43, zömében összenyitható üzlethelyiségben a főzdék elvitelre és helyben fogyasztásra is árulhatnák termékeiket, a központi csarnokban pedig egész évben sörfesztivál-hangulatot ígér a Sziget alapítója. Számításaik szerint 130 millió forintot kell költeni az épületre, azután adják bérbe az egyes helyiségeket. A tervek szerint őszre már megnyílna a sörcsarnok.

A 24.hu úgy tudja: a Kolosy téri piac jelenlegi bérlőinek szerződését felmondták, a meglévő üzleteknek menniük kell.

Korábban a 168 óra írta meg, hogy az önkormányzat elsősorban „food hallként” képzeli el a külső üzemeltetőnek átadandó piacot, ami kifejezetten éttermeket és minőségi ételstandokat felvonultató üzletházat jelent. Ugyanakkor a pályázati felhívás más profilt is lehetővé tesz. A mostani üzemeltetési modell mindenesetre folyamatos veszteséget termel az önkormányzat számára, 2013 és 2016 között átlagosan évi harmincmillió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik