Közélet

Gyetvai Viktor: El kell kezdeni a munkát, amit az ellenzék nem tett meg

Gyetvai Viktor, a kormányellenes tüntetések egyik szervezője a Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta, nem szabad, hogy a tüntetés-sorozat legfontosabb követelése az új választás legyen. Szerinte a hívószó az volt, hogy sokan változást szeretnének, ezt pedig nem a kormánytól kell várni.

A politikai senkiföldjén találkozott Orbán ellenzéke
A szombati demonstráció értelmezési kísérletei azt sejtetik, a jelenlegi konstrukcióban nincs megoldása az ellenzéki politikai képletnek.

A Független Diákparlament stratégiai koordinátora nem tartja reális célnak az új választások kiírását, mivel nincs bizonyíték arra, hogy szervezett választási csalásra. Úgy gondolja, a mostani választási rendszer helyett kellene egy új rendszert alkotni.

Az a dolgunk, hogy az a sokszínű tömeget, amely részt vesz ezeken a tüntetéseken, ösztönözzük, hogy legyenek aktívak, vegyenek részt civilszervezetekben, saját kis közösségükben, próbálják megfogalmazni, hogy mit szeretnének, és hogy valamilyen közös minimumot összehozzunk

– mondta.

Kijelentette, el kell kezdeni azt a munkát, amit az elmúlt években az ellenzék nem csinált meg, ugyanakkor nem szabad hetente tüntetést tartani, mert az egy idő után erodálódik, hanem ritkábban és fontosabb alkalmakon kell hasonló demonstrációkat hirdetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik