Közélet

Csoda történt, Hódmezővásárhelyen építeni kezdik a tramtraint

Lázár álma és rémálma volt egyben a villamos-vasút, ami 2019-re megvalósulhat. Az első kapavágások hamarosan meglesznek.

Alapvetően mellékes közleményt kürtölt világgá a csongrádi kormányhivatal: változik a parkolási rend a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal mellett, az Ady Endre úton. Ennek igazán az oka a fontos:

a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train kivitelezési munkálatai miatt történik a parkolási változás.

Emlékezetes történet (volt) a villamos és vasút szerelemgyerekének, a tramtrainnek a terve, ami a Dél-Alföld egyik legelhúzódóbb szappanoperája lett. A projekt lényege az lenne, hogy a két érintett városban az ember egy villamosmegállóban száll fel a járműre, ami pár köztes megállóval vonatként megy át a másik város centrumába.

Az egész tramtrain dolog azonban jó időre elakadt a vásárhelyi térség országgyűlési képviselőjén és akkoriban nagyhatalmú miniszterén, Lázár Jánoson, aki sokallta az összeget, amivel a Strabag megnyerte a kivitelezést. Végül tavaly augusztusban nagy nehezen 8,9 milliárdban megállapodtak velük és a Belfry PE Kft.-vel, miközben az egész régió vasúti villamosítását is elővette a kormány. A tramtrain 2019 elejére készülhet el Szeged-Rókus és Vásárhely között.

Eltűnt a politika sötét alagútjában a csongrádi villamosvonat
Csongrád megye kísérleti terepe lehetett volna egy olyan vasút-villamos öszvérnek, amit Angliában is most próbálnak ki. Csakhogy két miniszter összekülönbözött rajta, így minden bizonytalanná vált.

(Kiemelt kép: Besenyei Violetta/ 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik