Közélet

9 milliárdért építheti a tram-traint a Strabag

A közbeszerzési hatóság dokumentumai között találta meg az Mfor azt a szerződést, amit a NIF Zrt. kötött a leendő kivitelezőkkel, akik a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. (korábban TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft.).

Eltűnt a politika sötét alagútjában a csongrádi villamosvonat
Csongrád megye kísérleti terepe lehetett volna egy olyan vasút-villamos öszvérnek, amit Angliában is most próbálnak ki. Csakhogy két miniszter összekülönbözött rajta, így minden bizonytalanná vált.

A szerződésben rögzített 8,9 milliárdért vállalják a következőket:

  • Közútfejlesztési tervezési és kivitelezési feladatokat,
  • Vasútfejlesztési tervezési és kivitelezési feladatokat,
  • Vasúti biztosítóberendezés, távközlési, illetve erősáramú tervezési és kivitelezési munkák,
  • Lesznek párhuzamosan megvalósuló projektek is, pl a Szeged-Rendező pályaudvaron járműtelepet kell kiépíteni az új járművek számára.

Hódmezővásárhelyen 3,3 km hosszan egyvágányú városi villamosvonal épül ki 5 megállóhellyel és 1 végállomással, Szegeden villamosvonal épül a Rókus megállóhely és a 135 számú vasútvonal között.

A feladatok elvégzésére 20 hónap áll rendelkezésre, vagyis ha minden jól megy, 2019 első felére kész a tram-train.

Alvállalkozókat is bevontak, a Starbag saját társait:

  • Strabag-MML Kft.,
  • Strabag Építő Kft.,
  • Strabag Rail GmbH.,
  • a Roden Kft.,
  • valamint a FŐMTERV Zrt.-t.

A Belfry PE Kft. két alvállalkozót nevezett meg:

  • a Dunagép Zrt.-t,
  • és a pro MONTEL Zrt.-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik