Közélet választás 2018
Budapest, 2016. május 7.
Ifj. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivõje, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetõje sajtótájékoztatót tart a fõvárosi Európa Pontnál 2016. május 7-én. A sajtótájékoztatót az Európai Bizottság javaslata kapcsán tartották, amelynek elfogadása esetén a tagállamoknak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Nigéria tiltakozik a CÖF-szóvivő AIDS-hazugsága ellen

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 03. 30. 15:13

Követelik, hogy vonja vissza a százmillió HIV-fertőzöttről szóló kijelentését.
Korábban a témában:

Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz rasszista kampányához mérten is erős kijelentést tett ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője, amikor azzal riogatott egy kozármislenyi fórumon, hogy a nigériaiak legalább 80 százaléka AIDS-es, és „a megerőszakolt svéd lányok közül ötből négy elkapta a HIV-fertőzést”.

Nigéria budapesti nagykövetsége közleményben reagált a kijelentésre. Azt írják, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének 2016-os adatai szerint 3,2 millió HIV-fertőzött él Nigériában, ami a lakosság 1,7 százaléka.

Felháborítónak, felelőtlennek, könnyelműnek és rágalmazónak tartják, hogy Lomnici és Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, akire a CÖF-szóvivő forrásként hivatkozott, ellenőrizetlen adatok felhasználásával igyekszik befolyásolni a közvéleményt Nigériával kapcsolatban propagandacélok érdekében. Követelik tőlük, hogy vonják vissza ezen nyilatkozataikat.

Reméljük, hogy alaposabban tájékozódnak a jövőben, mielőtt ilyen uszító és becsmérlő megjegyzéseket tesznek

– zárul a közlemény.

Közzétette: Nigerian Embassy Budapest – 2018. március 29.

Ifj. Lomnici Zoltán emailben reagált minderre, változtatás nélkül közöljük:

Dicsőség a Soros-Simicska szivárvány média koalíciónak!

A Magyar Nemzet hazafias felbuzdulásból tette közzé a nigériai nagykövet levelét, amelyben vitatja az ország AIDS fertőzöttségére vonatkozó általam közzétett adatokat. Kis spéttel a 444 is átvette a baráti sajtó állításait.A dolog lényege, hogy a nagykövet szerint Nigériában csupán 3,2 millió ember HIV fertőzött, és ez arányaiban jóval kisebb mint az általam közölt adat. Ez tényleg nagyon megnyugtató.

Azt persze a Magyar Nemzet kezdetben diszkréten kezelte, hogy az általam közölt adat, melyet felolvastam Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanártól származnak.

A kutatások szerint nem Wiston Churchilltól, hanem Joseph Goebbelstől származik az az idézet, mely szerint:”Csak azt a statiszikát hiszem el, amit én magam hamisítottam”.
Felhívom a Magyar Nemzet figyelmét, hogy ez is idézet…

A kérdés tehát, kinek higgyünk inkább, a nemzetközi hírű tudósnak, vagy a nagykövetnek. Ezt talán bízzuk az olvasók bölcsességére.

Az egy más kérdés, hogy a migrációnak vannak közegészségügyi kockázatai. Másik kérdés, hogy a nagykövet nyilatkozata mennyire nyugtatja meg a migránsok által elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatait.

A lényeg, hogy a Simicska-Soros média együttműködése a “szilárdság frontja”. Dicsőség a hős szerkesztőknek és újságíróknak.

Ifj.Lomnici Zoltán

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Kommentek

5603647 03.08.2018 Flowers at the photos of the three Russian journalists killed in the Central African Republic, from right: Orkhan Dzhemal, Kirill Radchenko and Alexander Rastorguyev, outside the Central House of Journalists in Moscow. Ekaterina Chesnokova / Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.