Közélet

Következménye lesz, hogy Szanyi nem támogatja „a Jobbik felfedezettjét”

Szanyi Tibor az egyetlen baloldali jelöltet támogatja Hódmezővásárhelyen, és szerinte a választókat se lehet báboknak nézni. Az MSZP azt üzeni: ha nem egy, a párt által támogatott jelölt mellett korteskedik valaki a pártból, annak következményei lesznek.

Kisebbfajta fejvakargatást okozhatott a Magyar Szocialista Pártban, hogy Szanyi Tibor EP-képviselő nyilatkozott egy csongrádi rádiónak szerdán. Elmondta, hogy ő alapvetően Hernádi Gyula szocialistából lett független jelöltet támogatná a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, hiszen ő az egyetlen baloldali jelölt.

Mindez azért súlyos kijelentés, mert a városban indul még Márki-Zay Péter független, amúgy konzervatív jelölt, aki mögé a komplett, potensebb magyar ellenzék beállt.

Szanyi Tibor szembeszállt az MSZP-vel
Követ dobott a forrongó vízbe a szoci EP-képviselő, aki nem azt támogatná Hódmezővásárhelyen, akit az anyapárt. Lesz ebből zűr.

Megkerestük ezért Szanyit és az MSZP-t is, igazítsanak már el, mi történik a háttérben. Szanyi csütörtökön válaszolt is kérdéseinkre és elmondta, szerinte nem szabad összekeverni az országgyűlési küzdelmet egy városi polgármester választásával. Az utóbbi ugyanis inkább helyi jellegű pozíció, nem annyira politikai. Nehéz nem Botka Lászlóra tett utalásként értelmezni az alábbi mondatot:

Ebből fakad az a gyakori jelenség, hogy még népszerű polgármesterek is elbukhatnak a nagyobb merítés esetén, illetve fordítva, azaz a képviselőjelöltként alulmaradtak simán válhatnak polgármesterré a szűkebb hazájukban.

Vásárhelyen szerinte erős a Fidesz, nehéz lesz legyőzni őket, de ez akkor sem egyenlő a Fidesz teljes leváltásával. Ehhez mindenhol egy jelölt kéne, amihez az MSZP-nek össze kéne állni a a Jobbikkal, „ami viszont vállalhatatlan”. A független jelöltek mögé történő visszalépés esetén pedig a pártok vonulnának le a pályáról, ez se üdvös az európai parlamenti képviselő szerint.

Ha pedig az erősebb jelölt javára kell visszalépni, akkor ez esetben Hernádi Gyula lenne az, akinek ez kedvezne.

Hernádi Gyula szocialistából lett független jelölt
Fotó: Hódmezővásárhelyi Tenisz Club

Márki-Zayjal az a baja Szanyinak, hogy nem volt közéleti aktivitása, „a Jobbik felfedezettje, mélyen konzervatív ember”, az ismeretlenségből jött, függetlennek mondja magát, de igényt tart más pártok támogatására. Ideológiailag egy fontos dolgot tart szem előtt Szanyi: ne legyen közösködés a szélsőjobbal. Megkérdeztük azt is, a parlamenti választásokon milyen feltételekkel támogatna egy jelöltet, aki javára egy MSZP-s induló visszalépne:

Három feltétel van. Egy: ne legyen fideszes. Kettő: ne legyen jobbikos. Három: legyen méltányolható közéleti múltja. Ez így 3:0 Hernádi javára.

Mindenesetre borítékolható volt, hogy Szanyi kiállása konfliktusokat okoz majd, szerinte Gyöngyösön is ez történik most (cikkünket az ottani szövevényről itt lehet elolvasni). A szavazók viszont nem marionettbábuk, meg kell tudni győzni őket. És mivel Vásárhelyen nincs váltóhangulat, ezt inkább saját emberrel kellett volna.

Lesz következmény

Az MSZP sajtóosztálya is válaszolt megkeresésünkre, meglehetősen tömören:

Az MSZP támogatottja nem Hernádi úr, hanem az ember, aki mögé felsorakozott a teljes ellenzék. Ha nem egy, a párt által támogatott jelölt mellett korteskedik valaki a pártból, annak következményei lesznek.

Hozzátették, a napokban országos elnökségi ülést tartanak, ott majd előveszik és átbeszélik a témát.

Fotó: Kovács Tamás / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik