Közélet

Szél Bernadett feljelenti a kormányt

Mint korábban megírtuk, Varga Mihály bejelentette, hogy Magyarország előtörleszti a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót. Hozzátette, a kormány döntése alapján él Magyarország az Oroszországgal kötött államközi hitelszerződésben rögzített jogával, így előtörleszt 24,2 milliárd forintot. Hangsúlyozta, a kamatmegtakarítással járó tranzakciót a magyar gazdaság jó teljesítménye és a kedvező nemzetközi pénzpiaci helyzet alapozta meg.

Szél Bernadett ezek után bejelentette, az előtörlesztés miatt feljelenti a kormányt. Közleményében azt írja:

Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy minden esetben meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a paksi beruházás bizonyos kiadásait piaci hitelből finanszírozzák, a kormány végül a méregdrága Putyin-kölcsönt hívta le. Később az is világossá és egyértelművé vált, hogy a hitel semmi másra nem jó, mint az EU-s források elapadásával a fideszes oligarchákat és haverokat kifizetni.

Az LMP szerint súlyos pénzügyi károkat szenvedtek  el a magyar adófizetők, ezért Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt feljelentést tesz hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik