Gazdaság

Nincs elég pénz Paks II. kezelőszemélyzetének betanítására

Eredménytelennek nyilvánították a Paks II. kezelőszemélyzetének betanítására kiírt pályázatot – olvasható az európai közbeszerzési értesítőben.

A feladat az új paksi atomerőmű üzemeltető személyzetének betanítását végző úgynevezett instruktorállomány oktatása lett volna. A kiírás szerint nettó 355 millió forintot szántak a képzésre a keretösszeg kimerüléséig vagy maximálisan  5 éves időtartamra.

A kiíró a Paks II. Zrt., az ajánlattevő a Paksi Atomerőmű Zrt. volt.

Az instruktorok többek között reaktoroperátorokat, generátor segédüzem kezelőket, gőzturbina-karbantartókat képeztek volna, de ebből egyelőre nem lesz semmi, mert a pályázatot eredménytelennek nyilvánították.

Az indoklás szerint “a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel”.

Vagyis a felek úgy találták, hogy a kezelőszemélyzet betanítását végző oktatók oktatására kevés a 355 millió forint.

Kiemelt kép: MTI Fotó / Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik