Közélet

A Fidesz szerint külföldi lobbikörök támadják Paks 2-t

Mert nem érdekük, hogy Magyarország saját maga állítson elő áramot.

A Fidesz szerint sokaknak nem érdeke, hogy Magyarország saját maga állítson elő áramot, ezért a magyar ellenzék közreműködésével egyes külföldi lobbikörök folyamatosan támadják a paksi bővítést.

A nagyobbik kormánypárt ezt azok után közölte az MTI-vel, hogy a Demokratikus Koalíció, az LMP és az Együtt is kifejtette álláspontját a beruházással kapcsolatban. Vadai Ágnes (DK) elképesztőnek tartja, hogy kevéssel a választás előtt a kormány az adófizetők pénzéből odaad 24 milliárd forintot „Orbán tartótisztjének”, Vlagyimir Putyinnak előtörlesztésként. Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje bejelentette, hogy feljelentést tesz, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje pedig azt közölte: újra bebizonyosodott, hogy az ország csak rosszul járt Paks 2-vel.

A Fidesz reagálásban azt írta, a külföldi lobbikörök jobban szeretnék, hogy nőjön Magyarország importáram-függősége, mert úgy sokat kereshetnének rajta.

Közölték továbbá: azok az ellenzéki politikusok, akik rendszeresen támadják a paksi atomerőművet, a külföldi energiavállalatok érdekében és a rezsicsökkentés ellen lobbiznak. A paksi atomerőmű a garanciája annak, hogy a magyar lakosság és a vállalkozások áramellátása hosszú távon is olcsó, kiszámítható és biztonságos legyen.

A paksi bővítés az EU, a magyar és nemzetközi hatóságok teljes kontrollja és engedélye mellett zajlik – olvasható a Fidesz közleményében. (MTI, fotó: Europress / AFP / Kisbenedek Attila)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik