Közélet

Köves Slomó a KDNP-s Hollik István mellett kampányol

Az még hagyján, de egészen kiválóan sikerült a politikus hajbeültetése.

A KDNP-s Hollik István mellett kampányol Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője – derül ki abból a bejegyzésből, amit a DK színeiben politizáló egykori tévés, Vágó István tett közzé a Facebookon.

Hollik szórólapján Köves úgy vélekedik: a zsidó kulturális- és hitélet megújulásának folytatásához, valamint a zsidó hitközség nyugalmának és biztonságának megőrzéséhez szükség van segítő társakra, Hollik személyében pedig garanciát lát arra, hogy minden szükséges segítséget megkapjanak.

A szórólap nemcsak emiatt figyelemreméltó, hanem azért is, mert látszik rajta, hogy Hollik István hajbeültetése minden pénzt és fáradságot megért.

Képek egy szórólap két oldaláról.Hollik István megválasztását ajánlja Köves Slomó.

Közzétette: Vágó István – 2018. február 2.

Nemrég Németh László hódmezővásárhelyi plébános is kivette a részét a kampányból, ő a misén kérte a híveket, hogy ne szavazzanak az ellenzéki pártok által támogatott Márki-Zay Péterre az időközi polgármesterválasztáson, azzal érvelve, hogy mennyi támogatást kapott az egyház a kormánytól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik