Közélet

Megmarad a főváros közbeszerzési cége

Pedig Tarlós Istvánban is felmerült, hogy szabad-e megtartani, miután drágábbá és lassabbá váltak a közbeszerzések.

Nem szüntetik meg a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t, de megemelik az értékhatárt, ami alatt nem foglalkozhat a cég a fővárosi közbeszerzésekkel – írja az Index.

A közgyűlés a következő ülésén tárgyalja az előterjesztést, amely 200 milliós korlátot szabna a Főpolgármesteri Hivatal ügyeire, és 500 milliósat a fővárosi tulajdonú cégekre, így a cég továbbra is bábáskodhat a legnagyobb közbeszerzések felett. Tarlós István korábban maga nyilatkozta, hogy elégedetlen a céggel, és az is felmerült benne, hogy „egyáltalán szabad-e megtartani”.

A kft. lassúsága problémákat okozott a nagy közszolgáltató cégeknek, a BKV tendereinek csak harmada zárult sikeresen, jelentős többletköltséget okozva. A közbeszerzési kft. is drágán működött, tavaly 270 milliós vesztesége volt.

A céget még 2016-ban alapította a fővárosi önkormányzat, hogy felgyorsítsa és olcsóbbá tegye hivatalának és cégeinek közbeszerzéseit. Ezt a reményt azonban nem váltotta be, lelassult és drágább eljárásokat hozott magával. Az Index szerint az óvhatta meg a teljes megszüntetéstől, hogy kormányközeli gazdasági érdekcsoport befolyása alá került a főváros évi 300 milliárdos közbeszerzési kerete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik