Közélet

Japán már tervezi, hogy mentse ki állampolgárait Dél-Koreából

24.hu
24.hu

2018. 01. 16. 06:22

Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából, felkészülve egy olyan helyzetre, amelyben Észak-Korea részéről háborús konfliktus veszélye keletkezik - írta kedden tokiói kormányforrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun című japán lap.
Korábban a témában:

Az elképzelés szerint egy olyan esetben, ha nem lehet a repülőtereket használni, akkor a kimenekítendő embereket a szárazföldön a Dél-Korea délén részén fekvő Puszan városába szállítanák. Onnan az 50 kilométerre fekvő japán Cusima szigetére vinnék őket gyorsan amerikai és japán hadihajókkal. Az evakuáltakat gyűjtőhelyen helyeznék el egy-két napig, majd hajókkal a japán Kjúsú szigetére vinnék tovább őket.

A tokiói hatóságok hangsúlyozták, hogy készek segítséget nyújtani amerikai állampolgárok kimenekítéséhez is. A japán kormány jelenleg tanulmányozza, miképpen lehet az embereket elhelyezni nagy számban Cusimán. A terv kivitelezésében gondot okoz a dél-koreai hatóságoknak az a magatartása, hogy kedvezőtlenül fogadják japán hadihajók érkezését az ország kikötőibe. Az idézett japán kormányforrások szerint azonban Szöul szemet hunyhat akkor, ha a japánok az amerikai haditengerészettel vállvetve működnek.     

Dél-Koreában jelenleg 60 ezer japán és 200 ezer amerikai állampolgár tartózkodik.

A Koreai-félszigeten a helyzet tavaly vált különösen súlyossá azután, hogy Észak-Korea különböző rakétatípusokkal hajtott végre kísérleteket és nukleáris robbantást hajtott végre, egyes szakértők szerint hidrogénbombával.

Az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei – Dél-Korea és Japán – a hadgyakorlatok számának növelésével válaszolt. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ugyanakkor újévi üzenetében a Washingtonnak címzett fenyegetések mellett kiállt a Korea-közi párbeszéd, valamint a februári phjongcshangi téli olimpián való részvétel mellett. Január 9-én a két ország képviselői meg is kezdték a tárgyalást az említett kérdésekről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Celje, 2018. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Pár (SDS) elnöke (j) és Milan Zver, az SDS európai parlamenti képviselője (b) az SDS kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.