Közélet

Rettentő kínos a kormányoldalnak Orbán veje volt cégének csalásgyanús ügye

Nagyon forró lehet a pite a kormányoldalon, miután tegnap kiderült, hivatalosan is elismerték, hogy az EU csalás elleni hivatala (OLAF) nagyon komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. A kérdéses időszakban az Elios még Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt a cége. Éppen 2015-ben, a vizsgált időszak végén vált meg tőle. Az OLAF már el is küldte a jelentést a magyar hatóságoknak, azzal a javaslattal, hogy tegyenek jogi lépéseket. Az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja a csalás elleni szerv, hogy kérje vissza Magyarországtól a 12 milliárd forintnyi uniós támogatást az Elios gyanús ügyletei miatt. (Az ügyészségre megérkezett a friss OLAF-jelentés.)

Az, hogy kínos az ügy, mutatja, hogy igyekszik agyonhallgatni az esetet a kormánymédia, illetve másra próbálja kenni a felelősséget.

A kormányközeli Magyar Idők úgy tálalt a hírt, hogy Brüsszel beszállt a magyar kampányba. A kormányközeli lap szerint az Európai Bizottság a magyar kampánystartra időzítve vette elő ezt az ügyet, holott a magyar hatóságok már 2015-2016-ban vizsgálták az OLAF felvetéseit, ám az ügyészség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.

Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig azt sugallta kiadott közleményében, hogy Bajnai a hibás. Úgy fogalmazott, hogy 2004 óta – tehát már a Gyurcsány-kormány idején is – van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai-kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti, írja az Orbán-kormány szóvivője.

A közpénzből fenntartott MTI, amely a Magyar Idők cikkét szemlézte, nem ment el Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének a szombati, ebben az ügyben tartott sajtótájékoztatójára – annak ellenére sem, hogy szombat közel sem annyira zsúfolt a történéseket illetően, mint egy hétköznap. (Az MTI a minap nem hozta le Hadházynak egy másik, Kósa Lajos fideszes miniszternek kellemetlen ügyben kiadott közleményét.)

Ellenzék: a 4-es metró jelentését nyilvánosságra hozta a kormány. Tegye most is ezt!

Hadházy szerint ez az ügy a legmagasabb politikai köröket egészen közvetlenül elérő korrupciós ügy. Nemcsak Orbánt és Tiborczot, hanem Lázár Jánost és Horváth Istvánt (volt szekszárdi polgármester) is érinti ez az ügy az LMP-s politikus szerint. Ha végül valóban a teljes, 12 milliárdos összeget visszaköveteli az EU, akkor a cechet a magyar adófizetők fogják állni, ez például elég lenne 12 ezer diáknak fejenként 1 millió forint ösztöndíjat adni egy évben – ehelyett büntetést fizethet az ország Orbán vejének volt cége ügye miatt.

Ahogyan Hadházy, úgy Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért párt politikusa is azt követeli, hogy ahogyan a 4-es metró ügyében született OLAF-jelentést nyilvánosságra hozta a kormány, úgy ezt az Elios-os ügyben született jelentést is tegyék közzé. Jávor a tegnapi közleményében úgy fogalmazott: az Orbán család nyakig merült a korrupt ügyletekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik