Közélet

A kormány védelméért kuncsorog a kvótáktól rettegő Fidesz

Tudja, ki áll amögött, hogy az Európai Bíróság elé került Magyarország kvótaügye? Hát persze, hogy a Soros!

A Fidesz szerint az Európai Bizottság újra nyomást akar gyakorolni Magyarországra azzal, hogy az Európai Bíróság elé vitte a kvótaügyet, ami a párt által kitalált, ún. Soros-terv része.

Hivatalosan elindult a kvótaper Magyarország ellen
Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön, hogy a luxembourgi bírói testület bejelentette: hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt a Magyarország, Csehország és Lengyelország elleni kötelezettségszegési eljárás.

A Fidesz azt írta, a kvóta bevezetése a párt által fabrikált Soros-terv része, és Brüsszelben már nemcsak egyszeri, korlátozott számú migráns elosztását, hanem az EU-ba belépő bevándorlók automatikus, felső korlát nélküli kötelező betelepítését tervezik. A következőket írták még:

A kvótát elutasító országok ellen indított per nem más, mint a politikai nyomásgyakorlás egyik eszköze.

Arra kérte a Fidesz a kormányt, hogy tegyen meg mindet azért, hogy megvédje Magyarországot a kötelező kvótától.

Hökken a kormány

Az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor csak három tagállamnál kifogásolja a menekültkvótákról szóló döntés elutasítását, miközben azt több ország sem hajtotta végre érdemben – jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.

Völner Pál úgy fogalmazott, az egész eljárás arról szól, hogy Brüsszel életben tartsa a kvótaügyet, és akár felső korlát nélküli betelepítést kényszerítsen rá a tagállamokra.  (MTI)

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik