Közélet

Tovább szívják a nyugdíjasok vérét a termékbemutatósok

Az ajándék miatt majd felhívja a kollégám, pontosan hol és mikor veheti át

– köszönte meg a válaszokat egy megnyerő fiatalember, aki egy rendelőintézet előtt kerített kuncsaftokat.  Idősebb embereket szólított meg azzal, hogy a magas vérnyomással kapcsolatos felmérést végez, néhány rövid kérdés az egész. Az ajándékátvétel azután termékbemutatóba fulladt.

A termékbemutató tehát maradt, annak ellenére, hogy 2016-tól szigorították a szabályait. Méghozzá azzal a céllal, hogy elejét vegyék a különböző veszélyeztetett csoportok, elsősorban a nyugdíjasok kifosztásának. A korábban jellemzően ajándékígéretekkel és hitelfelvétel ösztönzésével manipuláló vállalkozások sok idős fogyasztót tévesztettek meg és bírtak rá a túlárazott termékek átgondolatlan megvételére. Nem volt ritka, hogy akár egész hátralévő életükre is eladósíthatták az időseket.

A szigorítás lényege, hogy sem hitelnyújtásra, sem árengedmények és ajándéksorsolások reklámjára nincs már lehetősége az árubemutatót szervező cégeknek.

Ezzel párhuzamosan a területet ellenőrző hatóságok is együttműködtek a jogsértő vállalkozások kiszűrésére, szükség esetén pedig szigorú fellépést ígértek e vállalkozásokkal szemben.

De mi történt azóta?

Mini közvélemény-kutatásunk szerint már nem jellemző, hogy mint korábban, a postaládákba bedobott cetlikkel invitálnának a „buszos kirándulásokra”. Szóval ez alapján akár azt is hihetnénk, tényleg eltűntek a termékbemutatós cégek. De nem. Mert közben azt is tapasztalni, hogy telefonon keresik meg a (régi) kuncsaftokat: új termékeket ajánlanak, meg azt, hogy helybe jönnek, azaz a felhívott lakásán tartják meg a bemutatót. De az is előfordul, hogy orvosi rendelők előtt szólítják meg az embereket, kis tesztet töltetnek ki valamilyen egészségügyi témában, majd felkínálják a terméket, a bemutatót.

Termékbemutató: már otthonaikban is zaklatják a nyugdíjasokat
Telefonon azt kérik tőlük, hadd mutassák be lakásukon a legújabb termékeiket. És ha már kapun belül vannak, elég nehéz kitenni őket.

Kíváncsiak voltunk, a hatóságok mit tapasztaltak: visszaszorult-e a termékbemutatózás, vagy inkább csak átalakult. És továbbra is kevesebb-e a fogyasztói panasz?

nyugdij(2)(960x640).jpg (nyugdíj, nyugdíjas, )
A minisztérium szerint visszaszorították a termékbemutatós csalókat
A nyugdíjasokat megkárosító csalásokról már kevesebb bejelentés érkezik.

Még mindig megy a trükközés

A klasszikus értelemben vett árubemutatókkal kapcsolatos bejelentések, panaszok száma  a szigorítás óta mintegy a felére csökkent – tájékoztatta 24.hu-t a fővárosi kormányhivatal V. Kerületi hivatalának fogyasztóvédelmi főosztálya.

Az utóbbi időben jellemzően „egészségnapként”, „szűrővizsgálatként”, „teljes körű egészségmegőrző programként”, hirdetik az ilyen rendezvényeket, ahol jellemzően olyan, magasabb árkategóriába tartozó termékek bemutatására fókuszálnak, mint például a légtisztító berendezések, vízszűrő készülékek vagy infralámpák.

Előfordult, hogy a „vizsgálatok” után 30-40 oldal eredményt adnak át a résztvevőknek, amelynek aláírásával a jellemzően idős fogyasztók észrevétlenül adásvételi szerződést is aláírnak.

Szóljon, aki belefut

Mivel a zártkörű termékbemutatóra jellemzően telefonos megkeresés, vagy akár utcai megszólítás útján invitálják a fogyasztókat, kiemelten fontos, hogy az érintettek jelezzék a fogyasztóvédelmi hatóságnak, ha ilyet tapasztalnak, amely alapján kiszűrhetők a jogsértő vállalkozások.

A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a termékbemutatóval kapcsolatos bejelentések kivizsgálására, sőt évente témavizsgálat keretében ellenőrzi is az ilyen eseményeket. A hatóság szorosan együttműködik a társhatóságokkal – főként a rendőrséggel – így hatékonyabban tudják kiszűrni a csaló vállalkozásokat, és kiszabni a megfelelő szankciókat.

A fogyasztóknak ajánlják, hogy mielőtt termékbemutatón vásárolnának, fontolják meg, hogy:

  • Valóban szükségük van-e az adott termékre?

Ha igen, akkor pedig tájékozódjanak, hogy az máshol mennyibe kerül.

De ami talán még ennél is fontosabb: ha az árubemutatón a termék megvásárlásához esetleg hitelt kínálnak számukra, mielőbb jelezzék azt a hatóságoknak, illetve a Magyar Nemzeti Banknak.

Az ugyanis nem változott, hogy

az árubemutatókat szervező vállalkozások az idősebbek sérülékeny helyzetével visszaélve próbálnak pénzt kicsikarni. Gyakran megtévesztő tájékoztatásokkal és hitelfelvétel ösztönzésével veszik rá a jócskán túlárazott termékek megvásárlására a befolyásolható fogyasztókat.

További szigorítások várhatóak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemcsak az ellenőrzésekben vesz részt, hanem egyes esetekben, illetve kérdéskörökben maga is kezdeményezően lép fel, és a 2015-öshöz hasonlóan további javaslatokat fogalmaz meg a jogalkotó felé. Az augusztusban nyilvánosságra hozott, 2016. évről szóló beszámolójában például javasolta az Országgyűlésnek a termékbemutatókkal kapcsolatos szabályozás finomítását, átgondolását:

A GVH eljárásai azt támasztják alá, hogy az egészségügyi állapotfelmérést, illetve ingyenes szűrővizsgálatot ígérő, ám ezen alkalmakkor termékek bemutatását- és értékesítését is folytató vállalkozások nem teljesítik a kereskedőkkel szemben a kereskedelemről szóló törvény által megkívánt feltételeket arra hivatkozva, hogy rendezvényeiket nem termék bemutatása és értékesítése, hanem állapotfelmérés céljából szervezik.

A fentieken túl a fogyasztókat ezek a vállalkozások jellemzően arról sem tájékoztatják, hogy mivel a termék értékesítésével összefüggő adásvételi szerződés aláírása, illetve a termék átadása a vállalkozás telephelyén történik meg, a fogyasztó nem élhet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló rendeletben biztosított 14 napos elállási jogával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik