Közélet

Schobert Norbert szívesen felügyelné az elhízás elleni állami harcot

A fitneszguru egymillió magyart fogyasztana le.

A hvg.hu gigainterjút készített a fitneszguruval. Schobert Norbert nemcsak azt mondja el, milyen a viszonya a Habony-média főemberével, hanem azt is, mennyire rendszeres a kapcsolata a velős pirítóssal, száraz pezsgővel éjfélkor. (Nagyon jó.) Előtte még tisztázzák, hogy Tállai András nem hívta, hogy csökkentse a kakaós csiga árát, de azonnal megtenné, mint bárki, akit felhív a NAV-elnök, ha pedig országgyűlési képviselő lenne, ő is felhívná a helyi kutast.

Persze előkerül saját gyerekkori kövérsége és nemzeté is, és már benne is vagyunk a sűrűjében.

Azt mondja, pontos kutatása van arról, hogy a módszerével százezer ember fogyott le, de ennél jóval többen lehetnének, ha bármilyen állami megbízatása lenne, és például ő felelne az elhízás megelőzéséért.

Hivatalos megbízás nélkül nem felelhetek mindenkiért.

Ehetetlen menza

Ha keresték volna, elvállalja a feladatot, de az elmúlt tizenhat évben komolyan senkit nem érdekelt az elhízás, hiába támogatja a sportot a kormány, az kevés, táplálkozási reform kellene, de

nem úgy, ahogy most csinálják, az én gyermekem könyörög, hogy ne fizessem be a menzát, mert ehetetlen, amit ott adnak. Nem a kalóriát kellene számolgatnunk, hanem szénhidrátban gondolkodnunk.

Nem tudja, miért nem keresik „föntről”, de úgy véli, az általa lefogyasztott százezer ember lehetne egymillió is, ha nem szekálnák a sikerei miatt állandóan.

Magyarországon létezik egy olyan felfogás is, ha valaki viszi egyről a kettőre, az biztos, hogy csaló. Ezt megalapozta az elmúlt huszonhét év politikája, már a rendszerváltás is egy csalódás volt, de azóta az emberek azt gondolják, ha valaki sikeres, biztosan csal.

A fitneszguru elég kritikusan beszél a bulvárról, noha a „bulvárpápa” Ómolnár Miklós a barátja, de a lapjából politikai tartalmat nem oszt meg 1,4 millió Facebook-követőjével.

Pénz + ismerős = gyógyulás

A magyar egészségügy megítélése szerinte viszonyítás kérdése.

Vannak olyan országok, akikhez képest csodás a helyzet.

Az országon és egy adott kórházon belül is más a helyzet,

sok múlik azon, van-e ismerősünk, pénzünk.

Az biztos, hogy magas a kórházi fertőzések száma, aminek oka lehet az elavult technika, a pénz- és a szakemberhiány. Szerinte magánbiztosítási rendszer kellene, minimális állami ellátással, ami mindenkinek jár, hajléktalannak, nyugdíjasnak és menekültnek is, aki pedig tudja, vegye meg magának a pluszszolgáltatást.

Lantos Gabriella: Nem építeni, hanem bezárni kell kórházakat
Az egészségügy átalakításához ki kell mondani, hogy nem mindenhol lesz háziorvos, a hálapénzért börtön jár, és hogy vannak felesleges kórházak. Interjú Lantos Gabriellával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik