Közélet

Visszaléphet a kormány a szülői elidegenítésről szóló konferencia támogatásától

A Hír Tv értesülései szerint a kormány visszavonhatja a szülői elidegenítésről szóló konferencia támogatását. Mint azt a 24.hu-n is megírtuk, a témában elsőként szervez fórumot az Apák az Igazságért Egyesület, amelynek elnökét tartási kötelezettség elmulasztása miatt két év próbára bocsátották, testi sértés vétsége miatt pedig pénzbüntetésre ítélték. A konferencián eredetileg felszólalt volna Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős államtitkár is, de végül visszamondta a szereplést és helyette egy levelet küldött.

„A felnőtt elkövető biztonsága fontosabb, mint a gyermek állításai”
Kormányzati támogatással tartanak konferenciát arról az elméletről, ami a bántalmazás vádjának megkérdőjelezéséről szól a gyermekelhelyezési eljárásokban.

Az LMP még hetekkel ezelőtt intézett írásbeli kérdéseket az EMMI-hez, hogy megtudja, milyen kapcsolatban áll a kormány a kétes hírű Apák az Igazságért szervezettel, és nyújtott-e anyagi támogatást a konferencia megszervezéséhez. A minisztérium a kérdésekre nem válaszolt, vagyis eltitkolta, milyen támogatást nyújt a lobbiszervezetnek.

A párt közleményében azt írta: megdöbbentő, hogy a kormány kiáll a gyermekbántalmazások kivizsgálását ellehetetlenítő, tudománytalan elmélet mellett, ami súlyosan veszélyezteti a bíróságok és a gyámhivatalok objektív szakmai munkáját. A közlemény szerint a „szülői elidegenítés szindrómát” tipikusan olyan esetekben használják érvként gyermekelhelyezési perekben vagy kapcsolattartási eljárásokban, amikor gyermekbántalmazás gyanúja merül fel.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik