Közélet

Farkas Flórián: A cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni

A cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni, hiszen a Fidesz az a párt, amely vállalta az ügyüket

– jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom elnöke.

Idézte Orbán Viktor miniszterelnököt is, aki

utalt arra, hogy a kormány rejtett erőforrásként tekint a hazai cigányságra.

A Lungo Drom elnöke szerint

nem távoli földrészekről idehurcolt, idegen kultúrájú, nemzetbiztonsági szempontból is kockázatos egyénekkel kell megoldani a munkaerőhiányt. Akik tehát az úgynevezett Soros-tervet támogatják, úgyszólván ellenségei a hazai romák ügyének is.

Farkas Flórián azt mondta, immár a statisztikai adatokból is látszik, hogy a programok sikeresek: egyre több roma vesz részt a felsőoktatásban, és csökkent a szegénységi kockázatnak kitettek aránya is.

Hangoztatta azt is: kiderült, hogy segély helyett jobb munkát adni, hiszen a cigányság valójában dolgozni akar. Ez a felzárkózás útja – szögezte le.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Mészáros János)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik