Közélet

Súlyos problémákat okoz a tanárhiány

Az elmúlt hetekben többször is elmaradtak az első órák, ráadásul a helyettesítéseket sem tudják könnyen megoldani a budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában – írja a Népszava.

Több diák és egy pedagógus arról beszélt a lapnak, hogy szakmai és természettudományos tárgyak maradnak el leggyakrabban, ezt pedig főleg a szaktanárok hiánya okozza. Ugyanis ha egyikük betegszabadságra megy, lehetetlen megtartani érdemben az órát helyettesítéssel.

PISA-felmérés: problémamegoldásban is a gyengék között a magyar diákok
A kutatás eredményei lesújtóak: elképesztőek az egyenlőtlenségek a hazai oktatásban, kevés a kiemelkedő tehetségünk.

A Leöveyt eddig az állam működtette, csak idén szeptembertől vette át a fenntartását a Görögkatolikus Egyház Hajdúdorogi Főegyházmegyéje. Az iskola igazgatója nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap értesüléseit.

Az iskola honlapján is látható, hogy a 24 fős tantestületben csak egyetlen biológia-kémia szakos tanár található, ugyanígy egyetlen matektanár van, aki maga az igazgató. Fizikatanár egy sincs, a diákok órarendjében meg sem jelenik ez a tantárgy, hiába van az intézményben normál gimnáziumi képzés a szakképzés mellett. 

Az oldalon rögzítik a helyettesítéseket és óraelmaradásokat is, ebből látszik, hogy november 23-án kilenc tanórát nem sikerült érdemben megtartani. Ezekből három teljesen elmaradt, a többit felügyelettel vagy testnevelés órával helyettesítették.

Mutatunk egy megrendítő térképet a magyar oktatás helyzetéről
Rétvári államtitkár szerint nincs országos pedagógushiány. Mi azért találtunk több mint 180 olyan települést, ahol tanárt keresnek.

Balog Zoltán szerdán az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén ehhez képest azt mondta:

Egy olyan rendszerben, ahol több mint 170 ezer pedagógus van, és hiányzik néhány száz tanár, pedagógushiányról beszélni a vicc kategóriájába tartozik.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik