Közélet

Szijjártó attól tart, hogy Európát is elérheti a mianmari migrációs hullám

Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni

– mondta el Najpjidoból a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter kedden.

Európának és benne Magyarországnak az a biztonsági érdeke, hogy Mianmarból ne induljon ki ilyen több százezres migrációs hullám. Ezért Magyarország támogatja Mianmart erőfeszítéseiben, hogy úrrá legyen a jelenlegi helyzeten

– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter, aki kifejtette, hogy Magyarország támogatja Mianmart a demokratikus intézményrendszer maradéktalan kiépítéséhez szükséges reformokban és az ország gazdaságának stabilizálásában, hogy megszűnjenek a migrációt kiváltó politikai és gazdasági okok.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Magyarország kedvezményes hiteleket ajánlott fel, melyekből a gazdaság szempontjából kiemelten fontos vízügyi és mezőgazdasági beruházások valósulhatnak meg, és Magyarország támogatja Mianmart a nemzetközi szervezetekben is. Emellett megállapodás született arról, hogy 30 mianmari hallgató tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon.

Tízévesnél fiatalabb rohingja gyerekeket is megerőszakoltak menekülés közben
A nemi erőszak miatt klinikára kerülők fele 18 év alatti, de van köztük 9 éves kislány is.

A tárcavezető emellett elmondta, hogy több olyan magyar vállalat is megjelent a mianmari piacon, melyek a digitális gazdasági átállást segítik, tovább segítve Mianmar versenyképességének javítását.

Mianmarból több mint félmillió rohingja menekült el augusztus óta, miután a hadsereg rohingja szélsőségesek összehangolt támadását követően tisztogató műveletet indított a lázadók ellen. A muszlim rohingjákat a buddhista többségű Mianmar bangladesi illegális bevándorlónak tekinti, és állampolgárságuk sincs.

 

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Abir Abdullah)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik