Közélet

Nem számít, hogy kokaint találtak a Dózsa György úti gázoló vizeletében

Megírtuk korábban, M. Richárd kokainozott a baleset előtt, amikor egy másik autó két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

A Zoom most azt írja, M. vérében már egyáltalán nem, csak a vizeletében találtak kokaint, úgy tudják, beismerte, hogy fogyasztott kábítószert. A portál birtokába került igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi a baleset előtt 2-3 nappal kokaint fogyasztott, azonban „a cselekmény idejére az aktív hatóanyag a vérében kiürült, ezért a járművezetésre hátrányos befolyást nem gyakorolt.”

M. vérében így nem lehetett sem kokaint, sem annak bomlástermékét kimutatni, a vizeletmintájában pedig a kokain biológiailag inaktív bomlástermékét találták.

Ezért bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével nem, de kábítószer birtoklásának vétségével meggyanúsították. A lapnak a rendőrség is válaszolt, ők azt írták, a férfit a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége mellett kábítószer fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétség elkövetésével is gyanúsítja.

A májusi, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd előzetes letartóztatásáról döntött hétfőn délelőtt a bíróság: az előzetes várakozásokkal ellentétben nem helyezték előzetesbe a férfit. A 24.hu-nak M. védője nyilatkozott, Novák Péter azt mondta, 140-e száguldozott a karambolozó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik