Belföld

Kokainozott a baleset előtt a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottja

A balesetet követő vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított az esetet megelőzően kokaint fogyasztott

– írja a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya.

A májusi, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd előzetes letartóztatásáról döntött hétfőn délelőtt a bíróság: az előzetes várakozásokkal ellentétben nem helyezték előzetesbe a férfit.

Szabadon távozhatott a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottja
Két ember halt meg a Dózsa György úti balesetben, a százzal gázoló M. Richárd mégis házi őrizetben védekezhet tovább.

A Dózsa György úti baleset következében egy másik autó két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

A gyanúsított távozóban azt mondta a 24.hu-nak, hogy szabadlábon védekezhet és nem került házi őrizetbe. A férfi ennyit mondott, majd a rá várakozó barátaival és barátnőjével elhagyta a bíróságot. Az ügyészség álláspontja – ami hivatalos – azonban különböző: M. házi őrizetbe került, de nyomkövetőt nem kell viselnie.

A gyanúsított cselekménye halálos közúti baleset gondolatlan okozásának és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának megállapítására lehet alkalmas, írja a Fővárosi Törvényszék.

A kerületi bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ellen részben szintén közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt folyik másik büntetőeljárás.

140-nel száguldott a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottja
M. Richárd ügyvédje a 24.hu-nak azt mondta, védence lényegesen túllépte a megengedett sebességet és elismerte a büntetőjogi felelősségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik