Közélet

Menesztenék a zánkai gyerektábor főnökét

A Párbeszéd gyomorforgatónak tartja, hogy a rászoruló gyermekek üdültetését végző intézmény vezetőjének luxusvillát bérelnek.

A 24.hu információja szerint a zánkai tábor ura (az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA) főtitkára, az Erzsébet Táborok Kft. ügyvezető igazgatója) egy napi 110 ezer forintért bérelhető monoszlói házból jár be irodájába.

A Párbeszéd – szóvivője közleménye szerint – követeli Hornyák Tibor azonnali menesztését. Tordai Bence gyomorforgatónak tartja, hogy a rászoruló gyermekek üdültetését végző intézmény vezetőjének luxusvillát bérelnek a Balaton-parton, valószínűleg közpénzekből.

A párt közérdekű adatigénylés keretében kikéri az alapítvány és vezetője minden szerződését, miután Hornyák Tibor egy havi 3 és fél millióért bérelhető luxusvillából irányítja a szegény gyerekek zánkai nyaraltatását.

Ez ma egy kórházi ápoló háromévi fizetésének, vagy hatévi közmunkabérnek megfelelő összeg. Az újabb Hornyák-botrány jól mutatja, hogy az Orbán-rezsim a közpénzek szétlopása mellett az urizálást is csúcsra járatja.

A Párbeszéd a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik üdültetését támogatandónak tartja, de úgy véli, az azt végző intézmények korrupciós ügyei egyre nagyobbra duzzadnak. A tábori éjszakák túlárazottak, átláthatatlanul vettek ingatlanokat, a vezetők a hírek szerint elképesztő összegeket vihetnek haza.

A kormány büszke rá, hogy idén 55 ezer gyermek vesz részt a programban, de azt nem teszi hozzá, hányan gazdagszanak meg a rászorulóknak szóló programokon. Arról sem esik szó, hogy ma tízszer ennyi rászoruló gyermek van az országban, akik körében rendszeres az éhezés, és akik többsége olyan házakban él, amelyekben még WC sincsen – tette hozzá a párt szóvivője.

A Demokratikus Koalíció “csak” azt követelte, hogy Hornyák mondja fel a luxusbérletet, költözzön be a gyerekek közé a zánkai táborba.

Beköltöztetnék a gyerekek közé a zánkai táborvezetőt
A DK azt követeli, Hornyák Tibor mondja fel a luxusbérletet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik