Közélet

A Fidesz szerint a komplett magyar ellenzék aláírt Sorosnak

Németh Szilárdtól már az se lenne meglepő, ha holnap azt mondaná, Soros Üzbegisztán királyaként gyíkemberekkel népesítené be Hajdúszoboszló üdülőtelepét.  A valósággal egyre kevesebb a kapcsolata a nyilatkozatainak.

A Fidesz szerint az egész magyar ellenzék “tokkal-vonóval” aláírt Soros Györgynek. Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes kedden úgy fogalmazott: az ellenzék és Soros György ugyanazt szeretné, egy

migránsokkal telerakott, nemzetek nélküli Európa felépítését.

A “Soros-terv” lényege szerinte évi “egymillió muzulmán beáramoltatása Európába”, akiket “kezdőlökésként” fejenként 4,5 millió forinttal kell ellátni uniós pénzből, a már itt lévőket pedig kötelező kvóta szerint szét kell teríteni a kontinensen, és létre kell hozni egy európai bevándorlási ügynökséget, ami “gyakorlatilag egy utazási irodaként üzemelne”. A milliárdos e terv érdekében “gyakorol Brüsszel és a teljes magyar ellenzék segítségével irtózatos nyomást Magyarországra” – mondta.

A fideszes politikus szerint mindennek célja Európa és benne Magyarország etnikai és vallási többségének megváltoztatása, egy “erősen muzulmánok által befolyásolt vallási régió létrehozása”. Soroséknak ez “egy nagyon nagy üzleti buli, ezért is tesznek bele pénzt” – fogalmazta meg hagymázas rémálmát.

Németh a “legdurvábbnak” azt nevezte, hogy a teljes magyar ellenzék “a Soros-terv szolgálatában áll”. Szerinte a Jobbik elárulta a szavazóit, a balliberális ellenzékkel működik együtt, és sem az alaptörvény-módosítást, sem a civiltörvényt nem szavazták meg a képviselői. Az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd pedig lebontaná a kerítést – tette hozzá.

A magyarok azonban nem akarják, hogy megváltozzon az ország etnikai, vallási összetétele, hogy “a magyar családok helyett az illegális migránsokba öljük bele a forintokat”. Így amíg a Fidesz-KDNP adja az ország kormányát, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig “ki fogunk állni nemzeti érdekeinkért”.

Tessen már megérteni, mit mondott az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Orbán Viktor szombati tusnádfürdői előadásáról azt mondta, a kormányfő év eleji évértékelő, majd a második félév kezdetén szokásos tusnádfürdői beszéde után “mindig jön a lövés, beindul az összes liberális” csapat, és nyomják, “ami a csövön kifér”, “kígyót-békát kiabálnak” a miniszterelnökre. Jó lenne azonban, ha az európai politikai elit és “a hozzájuk tartozó újságírók, véleményformálók” néha odafigyelnének az emberekre, és akkor megértenék, mit mondott Orbán.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a határon túli magyar cigánysággal kapcsolatos szavairól Németh azt javasolta: a határon túli közösségekkel kell egyeztetni a kérdésben, és akkor kell rá visszatérni, ha dűlőre jutnak velük.

Soros, Simicska, Soros, Simicska, Soros, Simicska stb.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Idők szerint bérkommentelőket alkalmaz a Jobbik a pártot bírálók lejáratására, a fideszes képviselő azt felelte: rendszeresen átéli ezt, ugyanis neki is van Facebook-oldala, és ott nap mint nap kap “ezt, azt, amazt”.

Feltették neki azt a kérdést is, mit jelentett Orbán tusnádfürdői beszédében, hogy a “Soros-féle maffiahálózatok által működtetett” médiumok ellen állni kell a sarat, és hogy melyek ezek a médiumok. Németh erre visszakérdezett:

miért kellene nekem ezt megneveznem? Eligazítani nem én szoktam, hanem az ön gazdája, Simicska.

Arra a kérdésre, hogy a “Soros-féle maffiahálózat által működtetett” más-e, mint a Simicska által működtetett, úgy reagált: “egy kutya”. Nemmel válaszolt továbbá arra a felvetésre, miszerint nem érzi-e úgy, hogy ez a fajta retorika legitimálja az erőszakot az újságírókkal szemben.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik