A Jobbik szerint a Fidesz a letelepedési kötvények révén egy Soros Györgyhöz hasonló üzletemberrel áll kapcsolatban.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője azt mondta: miközben a kormány hadjáratot indított Soros György ellen a migráció támogatásáért, egy „Soros György 2”-vel üzletel. A Jobbik szerint Armand Arton, az Arton Capital vezetője egy globalizáció-, bevándorlás- és kvótapárti üzletember, aki nyolcmilliárd forinthoz jutott a magyar kötvényeken keresztül.
Arton lényegében ugyanazt vallja, mint Soros György
– mondta Mirkóczki, hozzátéve, hogy az üzletembernek az a programja, hogy az uniós országok a kötvényprogramjaik értékének két százalékát fordítsák bevándorlók letelepítésére, ami Magyarország esetében 11 milliárd forintot jelentene.
A szóvivő a kötvénybiznisz megszüntetését, a tranzakciók átvilágítását és elszámoltatást sürgetett. (MTI)
Az Arton Capital volt az a letelepedési kötvényes cég, amelynek budapesti irodájába áprilisban betörtek, a hírek szerint félmilliárd forintot és egy szervert is elvittek, amelyen az eladott kötvények dokumentációját tárolták.