Közélet

Betörtek egy letelepedési kötvényeket forgalmazó céghez

„Vagy 80 rendőr nyüzsgött itt reggel. Minket is kikérdeztek, de sokat nem tudtunk segíteni”, ezt mondta a 444-nek egy Hajós utcában működő bolt tulajdonosa. A környéken szinte mindenki tudta, hogy április elején, a7-i péntekről a 8-i szombatra virradó éjszaka törtek be az Arton Capital nevű cég irodájába.

Ez az egyik olyan vállalkozás, ami magyar letelepedései kötvényeket forgalmaz külföldön, amivel gazdag bevándorlók (elsősorban oroszok és kínaiak) tartózkodást nyerhetnek itthon, ezzel pedig az EU-ba is utazhatnak, 90-120 millió forintért cserébe. A befizetett pénzt ráadásul öt év után visszakapják.

A program csak az első két évben, 2014-ig volt nyereséges, azóta masszív veszteséget termel az államkasszának. Úgy, hogy offshore hátterű cégek több mint százmilliárd forintot is kereshettek az üzleten.

Az Államadósság Kezelő Központ szerint tavalyig összesen mindössze 1 milliárd forint hasznot hozott a letelepedésikötvény-üzlet a magyar államnak. A nemzetgazdasági miniszter helyettese novemberben még 7-8 milliárdos pluszról beszélt, de 2015-től a piaci kamatok megfeleződtek.

Azóta bukás a dolog, jelenleg is több mint ezer ember vár arra, hogy elbírálják vásárlási szándékát. A program így végül várhatóan milliárdos mínuszban zárhat.

A cégbírósági adatok szerint az Artonnak a Hajós utca 25. alatt van a székhelye, de az iroda a háztömb Ó utcai oldalról nyílik. A lap úgy tudja, itt támadtak a betörők, akik több millió euró készpénzt vittek el, és a letelepedési üzlettel összefüggő bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhettek.

A rendőrség rengeteg tanút hallgatott meg, mindenkit megpróbáltak behívni a Teve utcába, aki a mobil cellainformációk alapján a betörés idején a környéken volt.

Egy forrás szerint politikai nyomás miatt zajlik ilyen intenzíven a nyomozás.

Orbán Viktor nemrég személyesen győzködött egy közvetítőt arról, hogy hiába állították le a kötvények forgalmazását, az csak átmeneti, 2018 után újraindítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik