Közélet

Négy év után jelentette az anya kislánya halálát, amit állítólag baleset okozott

Az apa azt állítja, hogy a lány azért fulladt meg, mert éppen evett, amikor ő megütötte. Ezután pedig felesége javaslatára egy garázsban rejtették el.

A 34 éves Jason Quate és neje négy évvel ezelőtt egy garázsban rejtették el a 6 éves kislányuk holttestét az illinoisi Centreville-ben. A rendőrök kedden találták meg a lányt, miután az anya bevallotta a dolgot. A nő azt is elmondta, hogy a férje szexuális kereskedelemre kényszerítette, még élő két lányukkal pedig erőszakoskodott.

A férfi szerint a kislány azért halt meg, mert ő pont akkor ütötte meg, amikor tele volt a szája, és a gyermek félrenyelt. Ezután állítása szerint a felesége találta ki, hogy rejtsék el a holttestet egy garázsban. A nő ugyanis attól félt, hogy a másik két lányukat elvennék tőlük, ha kiderülne, hogy meghalt a gyermek. Az apát letartóztatták, de csak a szexuális kereskedelem miatt vádolták meg, a lány megöléséért még nem. A holttestet ezután fogják megvizsgálni.

Fox News

Ajánlott videó

Olvasói sztorik