Közélet

Idén még talált uniós pénzekkel kapcsolatos csalást az OLAF

Europai-Unio(210x140).jpg (európai unió, )
Europai-Unio(210x140).jpg (európai unió, )

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2012 óta harminc igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészségnek, amely valamennyi ügyben nyomozást rendelt el, csak azokban nem, amelyekben már korábban nyomozás indult, idén azonban még egy ajánlást vagy jelzést sem tett – hangzott el egy keddi háttérbeszélgetésen. Az OLAF igazságügyi ajánlást akkor tesz, ha a saját vizsgálata alapján bűncselekmény gyanúját észleli, jelzést pedig akkor, ha nem tesz büntetőeljárás indítására vonatkozó ajánlást, hanem átadja a rendelkezésére álló adatokat és az adott ország ügyészségére bízza ezek elbírálását.

Fazekas Géza, a vádhatóság szóvivője elmondta, hogy eddig hét ügyben emelt vádat az ügyészség, hétben megszüntették az eljárást, a többiben folyamatban van a nyomozás. Jogerős ítélet két emberrel szemben született. Ők nyomdaüzem létesítésére pályáztak az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és az elszámoláshoz valótlan számlákat használtak fel. Az egyik vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, társát pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság.

Legutóbb, április 24-én három ember ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja, egy budapesti információtechnológiai szolgáltatást nyújtó cég vezetője 2011 októberében pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez szoftverfejlesztésre, a projekt megvalósításának helyszíneként pedig egy debreceni címet jelölt meg. A támogatási szerződéssel ellentétben azonban a cég a fejlesztői munkát Budapesten végezte, s bár bérelt irodahelyiségeket Debrecenben, azok alkalmatlanok voltak erre a célra. Az ügy két másik vádlottja alvállalkozók képviselője, aki valótlan iratokat használt fel a támogatási összeg felhasználásának látszólagos igazolására. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott az uniós költségvetésnek 80 millió, a fiktív számlákon alapuló adóbevallásokkal pedig a magyar költségvetésnek 35 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A másik hat ügyben, amelyben már vádat emeltek, a többi között erdészeti gépek beszerzésére, technológiai korszerűsítésre, kutyák számára kialakított futópad továbbfejlesztésére, orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére igényelt, továbbá területalapú támogatásokkal összefüggő visszaélések szerepelnek.
A sajtó rendelkezésére bocsátott adatok szerint a megszüntetett hét eljárásból két esetben bűncselekmény hiányában, öt esetben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a nyomozást.

Az OLAF ajánlásai alapján 16 nyomozás van folyamatban, a többi között az Alstom-metrószerelvények beszerzésével, az Öveges-programmal, a Szegedi Vadaspark interaktív látogató-tájékoztató rendszerének kiépítésével, európai parlamenti képviselők költségtérítésével, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kapacitásbővítésével, a Budapest Szíve projekthez kapcsolódó tervezési szerződésekkel, valamint 166 települési önkormányzat játszótér-fejlesztésével kapcsolatban. Három OLAF-jelzéssel összefüggésben is nyomoznak még, egyebek mellett az Európai Beruházási Bankot érintő csalás kísérlete kapcsán közokirat-hamisítás és pénzmosás bűntette miatt.

Az Alstom-üggyel összefüggésben Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: augusztus 3-ig hosszabbították meg a nyomozást. Ebben az ügyben korábban az OLAF azt állapította meg, hogy a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. Továbbra is két gyanúsítottja van az eljárásnak, egy harmadik gyanúsított Terner Géza, aki jelenleg két ügyben is belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt áll.  A helyettes szóvivő közölte: információik szerint a férfi jelenleg egy nem európai uniós államban tartózkodik. Hozzátette azt is: az Alstom-ügyben a vesztegetési pénzt mértéke 7,3 millió euró lehetett.

Terner és két társa ellen nemrégiben szüntették meg az eljárást az osztrák hatóságok, mert a pénzmosás, hűtlen kezelés és vesztegetés ügyében indított nyomozás során nem tudták megállapítani a felelősségüket.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik