Közélet

CEU-tüntetés: a szervezők szerint 80 ezren tiltakoztak

40 ezren jelezték, 80 ezren jöttek az elmúlt 7 év legnagyobb tüntetésére – írta közleményében a legutóbbi tüntetést szervező Oktatási Szabadságot csoport. Bíznak benne, hogy

a Fidesz meghallgatja annak a több tízezer embernek, a szavát, akik tegnap együtt mozdultak meg Budapest utcáin, és azoknak a millióknak a szavát, akik vidékről vagy otthonról támogatták őket.

Úgy gondolják, hogy Áder Jánosnak nem szabad aláírnia a törvényt, az Alkotmánybíróságnak pedig meg kell semmisítenie azt.

Szerdán újabb tüntetést lesz a Hősök Terén Hősök Vétója címmel, amelyet azonban egy másik alakulat, a Civilizáció Facebook-csoport szervez a civiltörvény tervezett módosítása ellen. A visszajelzések alapján itt is több ezer ember részvételére lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik