Belföld

Földi László elképesztő uszítást adott elő az állami tévében

Azt mondta, reméli, hogy a kiskunhalasi menekülttábor hadifogolytáborrá válik.

Talán az eddigi legdurvább menekültellenes uszításnak adott teret pénteken reggel az állami tévé. A „biztonságpolitikai szakértőként” aposztrofált Földi László a kiskunhalasi őrzött befogadó központban történtekről beszélt.

A táborban egyébként néhány száz menedékkérő tiltakozott fogva tartásuk körülményei és a lassú ügyintézés miatt, a „freedom” szót skandálva, de komolyabb összetűzésre nem került sor, illetve kedden két menedékkérő ment neki egymásnak, és az egyik kiharapott a másik füléből egy darabot.

Földi László, aki korábban a pártállami III/I-es főcsoportfőnökség hírszerző tisztje volt, ezt úgy adta elő az M1-en, hogy ami Kiskunhalason folyik, az háborús helyzet, és az ellenfél egyszerűen nem tűri a törvényt. Egyenesen odáig ment, hogy kijelentette:

reméli, a kiskunhalasi tábor hadifogolytáborrá válik.

A kormány által is tüzelt menekültellenes közhangulatot meglovagolva azt is mondta, hogy szerinte „egyre keményebben kellene fellépni a migránsok ellen, mert akik ideérkeznek, azok muszlim katonák vagy egyszerűen csak olyan arab emberek, akik csak a keményebb fellépésből értenek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik