Kampányfinanszírozást igénylő kamujelöltek és kamupártok 630 millió forintot loptak el a közkasszából. A lehetőséget ehhez a választási törvény adta meg. A törvényalkotók miért hagytak egy ilyen aranyos kiskaput?
Kezdjük azzal, hogy a törvény óriási előrelépés a korábbi szabályozáshoz képest: pénzt biztosít kampányra, ezzel az egyéni jelölteket és a pártokat a lehető legnagyobb mértékben függetleníti a gazdasági lobbiktól, valamint esélyegyenlőséget teremt.
Az egyéni jelölteknek, ha nem értek el két százalékot, vissza kellett fizetniük a kapott állami támogatást, más kérdés, hogy zömük ezt nem tette: a sokszor egymillió forint behajthatatlannak bizonyult, mert a jelöltek nevén egyetlen lefoglalható szöget sem találtak. A pártok elé viszont nem emeltek százalékos küszöböt. Miért nem? És ha akkor nem, most miért igen?
Fölvetődött annak idején is, volt róla vita, melynek végén arra jutottunk:
Tévedtek.
Tévedtünk, mert néhány nem jó szándékú pártnak mégis sikerül legalább huszonhét egyéni jelöltet állítania.
Mennyi lesz a pártküszöb? Hallani még két százalékot is.
Rosszul hallani.
Fél vagy egy?
Nincs nagy jelentősége.
Azok számára van, akik majd fél és egy százalék közé esnek be.
A két érték között 2014-ben kizárólag a Munkáspárt szerepelt, még Seres Máriáék sem jutottak 0,5 százalék fölé.
Hát akkor Thürmer Gyuláéknak nem mindegy, hogy fél vagy egy.
Én a fél százalékra szavaznék, de nem Thürmer Gyuláék miatt, hanem mert általánosságban a valóban létező pártokat kár szankcionálni.
A behajtás szempontjából egy párt egy betéti társasághoz vagy egy kft.-hez hasonlít inkább?
Ennek mi a jelentősége?
Egy kft. csupán a vállalkozás vagyonáig felel az általa okozott kárért, egy bt.-ben viszont a tagok a saját vagyonukat is bukhatják. Mi történik, ha mondjuk egy párt állít huszonhét jelöltet, felvesz utánuk úgy százötvenmillió forintot, amit az utolsó fillérig tisztességesen, számlával fedve elkölt, de 1 százalék helyett csupán 0,99 százalék, vagy fél százalék helyett csak 0,49 százalék jön össze? A pártot alapító, jegyző néhány ember bukja a lakását?
Nem. Akkor a bíróság fel fogja számolni a pártot.
A személyes vagyon biztonságban?
Kivéve, ha bűncselekményt követtek el a felhasználás során .
Adtunk egy pofont a szarnak.
Miért?
Mert az eleve csalási szándékkal indulók nyilván egyetlen buznyákot, egy szakadt fotelt sem visznek be a pártba, ügyesen lepapírozzák a költést, viszik a közpénzt, és kész.
Ami a csalóknak a legkevésbé fáj majd, a következő választáson alapítanak, vagy a haverjukkal alapíttatnak egy másikat, tovább fejve az államot. Annál nagyobb dilemmában lesznek azok, akik hittel politizálnak, komolyan beleállnának a kampányba, de félnek, ha nem jön össze az egy vagy a fél százalék, elveszítik pártjukat, befektetett munkájukat, nevüket, sőt személyükben még a csalóság bélyegét is magukra veszik.
Át kell gondolni azt, hogy az induláshoz állami támogatást igénybe vesz-e egy párt. Ha valaki 200 részt vevő választópolgár közül átlagosan egynek a szavazatát sem érdemli ki, akkor a visszafizetési kötelezettség nem tűnik túlzottnak.
Egyesek szerint azért születik törvénymódosítás, hogy a Fidesz elvegye a Momentum kedvét a politizálástól, a választáson való indulástól.
Amikor ezelőtt egy évvel, egy Szigetvári Viktorék szervezte konferencián javasoltam a módosítást, azt sem tudtam, mi az a Momentum. De emlékezetem szerint a résztvevők mindegyike egyetértett vele.
Ön szerint visszariaszthatja a kicsiket és az újakat az indulástól a tervezett limit?
Fél százalék!
Én ezt a feltételezést a balliberális sajtó lebecsülésének tartom.
Az hogy ki és mit és miért emel, más kérdés.
Mi az alternatíva? Vezessük ki a kampányfinanszírozási rendszer egészét? Ha valóban lenne kormánypárti hátsószándék, akkor nyilván az egy százalék mellett kardoskodnánk. Csakhogy én személyesen is a fél százalék mellett teszem le a garast. Mondom: ha a Momentum ilyen sajtóhátszéllel sem éri el a fél százalékot, akkor a bajt nem a kampányfinanszírozási szabályokban kell keresni.
