Közélet

Még mindig nyomoz az OLAF Tiborcz István volt cégének LED-es közvilágításai miatt

Kozvilagitas-Esztergom(960x640).jpg (Array)
Kozvilagitas-Esztergom(960x640).jpg (Array)

Hadházy Ákos, az LMP képviselője kérdezte arról Lázár János minisztert a parlamenti hétfői ülésnapján, hogy „indult-e OLAF-vizsgálat Tiborcz Istvánhoz köthető hódmezővásárhelyi LED-es közvilágítás ügyében?”

Hadházy szerint nem véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen még nem kértek referenciát, más városokban viszont már igen, mert a közbeszerzések megbuherálásának egyik típusa, amikor olyan referenciát kérnek, amelynek csak egyetlen pályázó tud megfelelni. Lázár szerint a közvilágítás rendben van és azért nem kértek referenciát a miniszterelnök – akkor még leendő – vejének cégétől, mert ez volt az első LED-es közvilágítás hazánkban. Várja is az LMP társelnökét Hódmezővásárhelyen, egy esti órában.

A miniszter az OLAF-ra vonatkozó kérdésre először nem válaszolt, majd elismerte, folyik a vizsgálat (bár nem a hódmezővásárhelyi közvilágítás miatt), az még nem zárult le.

Sőt, volt EUTAF (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság) vizsgálat is, a kormányzat is folytatott szabálytalansági vizsgálatot, büntetőeljárás is folyik, az OLAF is vizsgálódik, mint írtuk.

Lázár szerint még mindegyik vizsgálat folyamatban van.

Tiborcz időközben kiszállt az Eliosból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik