A politikus elmondta: a kormány arról határozott, hogy április 1-jével mintegy 2 milliárd 50 millió forint értékben kiváltja a közszféra és a magánszektor együttműködésében, PPP-konstrukcióban megépült sportcsarnokot.
Csányi József (Nemzeti Fórum) polgármester kiemelte: a magyar állam 2014 márciusában már konszolidálta Kiskunfélegyháza mintegy 4,9 milliárd forintos adósságát. A mostani döntés pedig egyenesen “gazdaságtörténeti megváltás” a városnak – mondta.
A polgármester emlékeztetett: a képviselő-testület 2007-ben hagyta jóvá a sportcsarnok építését, annak ellenére, hogy már akkor tudni lehetett,
A létesítmény megépítése már az első évben megingatta a város gazdasági stabilitását, és később hozzájárult a csődközeli helyzet kialakulásához. Közlése szerint a törlesztési kötelezettség 2022 szeptember végéig hárult volna Kiskunfélegyházára, így a mintegy 1,2 milliárd forint értékű sportcsarnokért 6,5 milliárd forintot fizetett volna az önkormányzat. A kiváltásról szóló kormányhatározattal azonban már aidén 150 millió forinttal nő a város általános tartaléka, jövőre pedig már mintegy 300 millió forint többletforrást jelent a költségek átvállalása Kiskunfélegyházának – mondta Csányi József.
Kiemelt képünket a Kész Aréna Facebook-oldaláról vettük, innen.