Közélet

Al Capone és a magyar nyugdíj

capone2 (al capone, )
capone2 (al capone, )
Lendvai Ildikó két Facebook-bejegyzésben elmagyarázta, mit gondol az állami rablásról.

 

Az MSZP programtanácsának elnökét megihlette az Egyesült Államok 20. századi történetének egyik legnagyobb gazfickója, akiről közösségi oldalán emlékezett meg.

Ma van Al Capone születésnapja. Ő volt a korrupción alapuló ipari méretű szervezett bűnözés nagymestere, modern bűnöző, a sajtót is ügyesen használta. Mivel a piszkos munkát részben strómanjaival végeztette, és – gondolom – jól ismerte a joghézagokat is, valódi gaztetteit sosem tudták rábizonyítani. Ezért végül csak adócsalásért került börtönbe.

Lendvai Ildikó ugyanakkor jelezte, nem érti, miért nevezik a világ leghíresebb bűnözőjének.

Hát annyi esze sem volt, hogy az adóhatóság élére is a saját emberét ültesse? Még mondja valaki, hogy nincs haladás az emberiség történetében.

A chicagói alvilág egykori királya előtt a szocialista politikus egy állami rablást tett szóvá, jelezve, hogy nem nyugdíjszakértő. Csak a számokat nézi.

A 2011-es 3000 milliárdos lerablás után is megmaradt magánnyugdíjpénztárak 5 év alatt összesen 50 %-os átlagos hozamot hoztak. 5 év alatt az infláció 8,5% volt, tehát a tagok pénze vásárlóértékben ma több, mint 40 %-kal többet ér. Az állam idén 1,6%-kal emelte a nyugdíjat, 5 év alatt vásárlóértékben 6,4%-kal.

Lendvai Ildikó mindenesetre megértette, miért nem lett az ígéretek ellenére mindenkinek egyéni nyugdíjszámlája.

Rém kínos volna összevetni a szomszédéval, aki esetleg bent maradt a magánnyugdíjpénztárban. 41,5% aránylik a 6,4%-hoz. Még jó, hogy az állam jó gazda, és Selmeczi Gabriella annyira vigyázott.

Előzőleg a DK kérte, hogy a kormány ne nézze hülyének a nyugdíjasokat. Az ellenzéki párt ámokfutásként értékelte a mizériát az Erzsébet-utalványokkal, miután Rétvári Bence államtitkár szerint az Ausztráliába, Brazíliába százmilliókért postázott tízezer forintos utalványokat is fel lehet használni.

Nincs más feladata a Rio de Janeiróban, vagy Melbourne-ben élő “megajándékozott” magyarnak, mint venni egy repülőjegyet – forintra átszámolva százezrekért – és itthon elkölteni a tízezer forintos utalványt.

A DK szerint ezzel az Orbán-kormány a cinizmus újabb határát lépte át. Sikerült ismét megalázni azokat is, akik még Magyarországon sem kapták meg az utalványt. A Fidesz azzal reagált, hogy valójában a baloldal nézte hülyének a nyugdíjasokat, mert a nyugdíjemelést mellett azt ígérte, hogy “nem lesz gázáremelés”, majd elvett egy havi nyugdíjat és háromszorosára emelték a gáz árát.

Gyurcsánynak és a szocialistáknak soha még csak eszébe se jutott, hogy Erzsébet-utalvánnyal vagy bármi mással segítse a nyugdíjasokat, sőt hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat, nyugdíjadót akartak bevezetni és duplájára emelték az élelmiszeráfát.

A polgári kormány ezzel szemben megbecsüli a nyugdíjasokat és minden évben megőrzi a nyugdíjak értékét, a nyugdíjemelésen túl 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt biztosít minden magyar nyugdíjasnak. A DK a nyugdíjasokat sérti, ha az utalvány felhasználásán élcelődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik