Közélet

Végre egy KDNP-s is elmondta, mit gondol a civilekről

Forrás: Fidesz.hu
Forrás: Fidesz.hu
Németh Szilárd szerencsére nem maradt egyedül a gonosz nyugat pénzelte "álcivil szervezetek" elleni hősies hadjáratában. Hollik István is felöltötte csillogó vértezetét.

Sajtótájékoztató tartott szerdán Hollik István KDNP-s képviselő, ami önmagában csak a közpénzből fenntartott médiában lenne hír, ha az agitációs propaganda mellett nem mondott volna érdekeset arról, hogyan és miért üzent hirtelen hadat a kormány a civil szervezeteknek.

Kérdésre válaszolva Németh Szilárd fideszes képviselő felvetéséről elmondta: Magyarországon közel 56 ezer civil szervezet van, és ők a polgárosodás nagyon fontos értékmérői.

A valódi civil szervezeteknek a kormány minden támogatást megad, ennek összege évről évre bővül a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül.

Ugyanakkor vannak olyan civil szervezetek, amik bár így regisztrálják magukat, de elsősorban politikai céljaik vannak. Az ilyen “álcivil szervezetek”, ha közpénzt nem is kaphatnak, de korrumpálhatók. Szerinte ezért indokolt lehet egy olyan javaslat, hogy a szervezetek vezetői vagyonnyilatkozatot tegyenek, ebben semmilyen jogállamot megcsúfoló, diktatórikus elemet nem lát. A formanyomtatvány várhatóan ugyanolyan lesz, mint a képviselők, államtitkárok esetében.

A szabályozás minden civil szervezetre vonatkozna

– mondta arra a felvetésre, hogy a Civil Összefogás Fórumra is érvényes lenne-e. A CÖF egy civil szervezet, ami hangot ad Magyarországgal összefüggő véleményének, ugyanakkor nem külföldről finanszírozzák.

A TASZ is elismerte, a kezdeményezés legitim cél lehet – mondta Hollik. Szerinte vannak olyan civil szervezetek, amik semmilyen mértékben nem járulnak hozzá Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez, politikai célokat szolgálnak, külföldről finanszírozzák őket. Így létüknek nem sok értelmük van, és természetes reakció, hogy szigorúbb szabályozás alá kell vonni őket.

Példaként hozta Izraelt, ahol olyan szabályozásról folyik vita, hogy annak a szervezetnek, ami bevételének 50 vagy több százalékát külföldről kapja, ezt nyilvánosságra kellene hoznia. Sőt vezetőiknek minden olyan tárgyalásáról be kellene számolniuk, amikor külföldi választott tisztviselővel tárgyaltak vagy találkoztak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik