Közélet

Mészáros Lőrinc: A munkakedv hajt előre

Csodálatos interjút adott Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester a Demokratának. Szemléztük és kékkel kiemeltük a legerősebb mondatokat. Mondjuk nem volt könnyű választani.

Orbán Viktorról

Mészáros Lőrinc gyerekkora óta ismeri a miniszterelnököt, de elmondása szerint a foci szeretetéből indult a barátságuk. Jó embernek tartja Orbánt.

Rendkívül precíz ember: ha a községben jár, mindig szakít időt arra, hogy körbejárja a létesítményt. (…) Senkihez nem szól egy rossz szót sem, hanem amikor végzett, és leülünk beszélgetni, felsorolja, milyen hibákat talált.

Erre a precizitásra a miniszterelnöki munkájához is szüksége van

– fogalmazott.

Az interjúban szóba jött a már-már legendássá vált interjú, amit néhány hete készített vele a 444. Mészáros megerősítette, tényleg ad személyre szabott ajándékot Orbán Viktornak, de most sem derült ki, mit.

Simicska Lajosról

10-12 éve ismeri, jó a kapcsolatuk, de az utóbbi időszakban nem nagyon találkoztak.

Sokat segített abban, hogy nagyvállalkozó legyek

– mondta Mészáros Lőrinc, majd kifejtette, arra is volt példa, hogy fejlesztésre kért kölcsön Simicskától, amit természetesen az utolsó fillérig vissza is fizetett.

Vállalkozásáról

1991 óta vállalkozó, 2005-ig ők építették a gázhálózatokat a régióban. Mészárosnak itt esett le a tantusz, hogy lehetne többet is keresni, ezért ráálltak a közműépítésekre.

Én úgy jutottam előre, hogy másfél-két évtizeden keresztül napi 18-20 órát dolgoztam.

Jó munkatársaim voltak és vannak, akikkel együtt lépdelünk felfelé.

És hogy mi hajtotta előre? A munkakedv. Szeret dolgozni.

Az Echo TV-ről

Széles Gábor kereste meg, hogy vegye vár meg tőle a televíziót, mert ő csak a napilapját tartaná meg.

Kevés jobboldali televízió van ma Magyarországon, az Echo pedig ilyen, és rossz lett volna, ha anyagi problémák miatt elvész egy ilyen érték

– mondta Mészáros.

Elárulta, megállapodott Gyárfás Tamással, és megvásárolta a NapTV egykori Angol utcai épületét. Igaz, papír még nincs róla.

Arra a kérdésre, gondolkodik-e más médium megvásárlásában, a polgármester úgy felelt,

először meg kell ismernie ezt a világot.

A Puskás Akadémiáról

Az elején azt gondolták, hogy az akadémiai rendszer gyorsabb eredményeket hoz, de belátták, a futballban ez nem megy egyik napról a másikra. (Egyébként más sportágaknál sem.)

Emilio Butragueno, a Real Madrid többszörös bajnoka és egyik vezetője mindig azt mondja: nyugodjunk meg, nem lesz olyan, hogy évente öt klasszist fel tudjunk mutatni. Szerinte ha évente egy nemzetközi szinten jó játékos kikerül az akadémiáról, már összetehetjük a két kezünket.

A folytatásban Mészáros váratlanul elkezdett szakmázni. Szükségesnek látja, hogy Dárdain kívül legyenek még nemzetközi szintű edzőink, legyen minél több fiatal, aki erős bajnokságba kerül.

A felcsúti kisvasútról

Sok támadást kapunk, mondván, erre felesleges költeni

– értékelt a milliárdos politikus, majd gyorsan hozzá is fűzte, az a tapasztalatuk, hogy szeretik az emberek.

Tavaly októberig 23 ezer ember utazott rajta. Évi tízezer utast vállaltunk. Ha lenne szállodai kapacitás, további fejlesztés, szerintem még tovább növekedne a térség népszerűsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik