Közélet

4 milliárdba kerül a magyar adófizetőknek a Wizz Air nyugat-balkáni jelenléte

A fapados légitársaság tavasszal indítja el járatait Budapest és Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, valamint Tirana között.

Több mint négymilliárd forintjukba kerül az adófizetőknek, hogy a Wizz Air tavasztól négy éven keresztül hetente kétszer repül Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok között – írta meg a Magyar Nemzet az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett hirdetmény alapján.

Az eredmény a napilap szerint nem volt meglepő, mivel a kiírást tulajdonképpen az Wizz Air-re szabták, a fapados légitársaság volt az egyetlen pályázó. éhány hete bejelentette, hogy az állammal kötött megállapodás értelmében tavasszal elindítja járatait Budapest és Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, valamint Tirana között, 5990–8990 forintos alapáron.

A nyugat-balkáni célpontok és a magyar főváros közötti légi kapcsolat a Malév 2012. februári bedőlésével szűnt meg, a repülési jogokat a magyar állam örökölte, erre írtak ki koncessziós üzemeltetési pályázatot, amit a Wirr Air zsebelt be. A közpénz úgy jön a képbe, hogy a közszolgáltatási szerződés keretében

a magyar állam pótolja a légitársaság esetlegesen kieső bevételeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik