Közélet

Felszámolták a bőnyi rendőrgyilkos szervezetét

Úgy tudni, hogy a házkutatási parancsban nem szerepelt, hogy Győrkös István veszélyes lehet, korábban nem is volt az.

A kormánypárti Magyar Idők szerint gyakorlatilag felszámolták a Magyar Nemzeti Arcvonalat, a szervezet aktív tagjai közül valamennyien gyanúsítottak, hárman előzetes letartóztatásban vannak.

A lap rendészeti forrásai szerint nemcsak az MNA jászberényi alcsoportját számolták fel, hanem a teljes hungarista szervezetet,

mára nincs működőképes, szervezett militáris alakulata a mozgalomnak.

A belső, szervezett magot 19 fő jelentette, többségüket fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve közösség tagja elleni erőszak előkészületével gyanúsítják. Köztük van a rendőrgyilkos alapító, Győrkös István egyik fia, ifjabb Győrkös István is – írják.

Kitérnek arra is, hogy a rendőrgyilkosság ügyében zajló vizsgálat azon része, amely a parancsnoki felelősség kérdését firtatja, hamarosan befejeződik. A nyomozók korábban már legalább négyszer jártak Győrkösnél,

aki minden esetben együttműködő volt, a házkutatásoknak sem állt ellen.

Ezúttal azonban másként történt – a Magyar Idők értesülése szerint Győrkös felesége azt vallotta, hogy még az udvaron vita alakult ki férje és a rendőrök között.

Amikor Győrkös bement a házba, a később megölt nyomozó két lépésről követte, félig mögötte-mellette volt egyik bajtársa. Győrkös belépett az egyik szobába, majd egy Kalasnyikovval tért vissza, amit ráfogott Pálvölgyi Péterre. Felesége megpróbálta megfékezni Győrköst, de hiába. Mindkét rendőr fegyvert rántott, de Győrkös már lőtt is, a hat kilőtt lövedék közül egy a fején találta el Pálvölgyit, akinek bajtársa hasba lőtte a rendőrgyilkost.

Úgy tudják, hogy a házkutatási parancsban nem szerepelt, hogy fegyvere lehet Győrkösnek,

ha pedig ez így volt, nem is kellett értesíteni a Terrorelhárítási Központot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik