Közélet

Semjén és Szijjártó jól felhúzta a románokat

Semjén Zsolt az asztalra csapott volna, Szijjártó Péter a román nemzeti ünneptől tiltotta el a diplomatákat. Be is indultak román oldalról a beszólogatások.

A román külügyminisztérium szerint a magyar vezető politikusok utóbbi időben elhangzott nyilatkozatai nem felelnek meg az európai értékek szellemének, amiket Románia védelmez – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán, Ionut Valcu külügyi szóvivőt idézve.

A szóvivő elmondta: kifogásait diplomáciai csatornákon, Magyarország bukaresti nagykövete révén világosan a magyar fél értésére adta, másfelől Lazar Comanescu külügyminiszter észrevételeit személyesen is magyar partnere tudomására hozta a NATO brüsszeli miniszteri értekezletén. A szóvivő hozzátette: a 21. század szellemében kell a kérdéshez viszonyulni.

Mindannyian láthatták, hogy a magyar külügyminiszter a romániai médiának nyilatkozva azt mondta, hogy Románia stratégiai partnere Magyarországnak. Nos, reméljük, hogy ez a nyilatkozat konkretizálódik, és a tettekben is megnyilvánul. Könnyű egy témát felszítani, építkezni már nehezebb.

A hírügynökség Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a román médiában nagy visszhangot keltő hétfői kijelentésére emlékeztetett, miszerint a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illetheti, csak azért, hogy “nem vágott előbb az asztalra”.

“Mindig engedtünk a románoknak és soha nem éleztük ki a dolgot, de most a falnál vagyunk” – idézte az Agerpres Semjént. Hozzátette, a miniszterelnök-helyettes az Index szerint azzal vádolta a román államot, hogy a romániai magyar közösség vezetőire “igazságszolgáltatásnak álcázott” politikai nyomást gyakorol.

Bukarestnek Szijjártó tiltása se tetszik

A bukaresti külügy múlt héten meglepetésének és értetlenségének adott hangot, amiért Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a Románia nemzeti ünnepére szervezett fogadásokon és ünnepségeken.

A magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-én, furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon – mondta Szijjártó aznap a közmédiának.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, aminek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik