Közélet

Radikális akciókat ígér a Tanítanék Mozgalom

Váratlan, radikális akciókat ígér a Tanítanék Mozgalom, amelyekre még idén sor kerül, mondta Törley Katalin, a szerveződés egyik vezetője a hétfői Magyar Időknek.

Törley Katalin a lapnak azt is elmondta, hogy ha kapnak meghívást, akkor minden sajtónyilvános és demokratikus egyeztetésen részt vesznek, így a szaktárca által rendezett november végi konferenciára is, amelyen egyebek mellett az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója kerül napirendre. Ám – mint mondta – sem meghívás nem érkezett a múlt hét végéig, sem sajtónyilvános és érdemi vitákra lehetőséget adó egyeztetés nincs, mert – mint emlékeztetett rá – a Köznevelési Kerekasztalt nem tartják ilyen fórumnak.

Hozzátette: aligha lehet egy olyan komplex és alapvető koncepciót, amely egy új alaptantervet megalapozhat, egyetlen konferencián megvitatni. Szerinte az egyeztetéseket be kell vinni az iskolákba, mivel a munkaközösségek, tantestületek szintjén kell és lehet valóban bevonni a tanárokat a munkába.

Úgy vélte, problémát jelent, hogy szakmai körökben sem lehet sokat tudni az államtitkárság készülő tantervreformjáról, mivel a legjobb szakembereket és a terepen dolgozó pedagógusokat hagyják ki a koncepció kidolgozásából.

Jelezte: egy alternatív NAT-koncepció nem a Tanítanék Mozgalomtól, hanem a Civil Közoktatási Platformtól várható, amely mintegy 60 szakmai szervezetet – köztük a mozgalmat is – tömörít, így sokkal szélesebb kör véleményét tükrözi bármely szakmai anyaga, mint a Köznevelési Kerekasztalé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik