Közélet

Törvényt módosítana a Jobbik a média kiegyensúlyozottságáért

Tisztáznák azt is, miért állította a közmédia, hogy kifütyülték Vona Gábort, de az MTVA-vezér nem megy a parlamenti bizottság elé.

Törvénymódosítást kezdeményezett a Jobbik annak érdekében, hogy a médiatanács ne csak egyes műsorok, hanem a teljes adásfolyam politikai kiegyensúlyozottságát vizsgálja. Dúró Dóra, a párt képviselője sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerintük a média nem működik demokratikusan, mert a Fidesz hatalmi érdekeit érvényesíti.

Azt mondta, tavaly a legtöbb kiegyensúlyozottsági panasz a közmédiával szemben érkezett. Példaként említette, hogy 2015-ben az M1 esti híradójában 74 százalékban kormánypárti politikusok kaptak szót, míg a Jobbik csak 7,9 százalékban. A Magyar Rádió déli krónikájában 85 százalék és 3,3 százalék volt ugyanez az arány a kormánypártiak javára.

A párt azt is szeretné tisztázni, miért vette át a közmédia azt a hazugságot, amelyet „néhány Habony Árpáddal szoros kapcsolatban lévő internetes portál” terjesztett Vona Gábor kifütyüléséről. Az erről szóló híradások már akkor megjelentek, amikor a Jobbik elnöke még színpadra sem lépett.

Dúró Dóra szerint a kérdés tisztázását az is nehezíti, hogy az MTVA vezérigazgatója, Vaszily Miklós több mint egy éve nem hajlandó megjelenni a parlament kulturális bizottsága előtt, hiába hívják. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik