Közélet

Megkötöztek, megvertek, majd megfojtottak egy idős bácsit Budapesten

A gyilkosság hat éve történt, de a napokban fogták el a gyanúsítottakat, bár még egy férfi szabadlábon van.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három férfi és egy nő 2010. július 16-án Budapesten, egy Gombócz Zoltán utcai lakásban ragasztószalaggal megkötözött, bántalmazott, majd megfojtott egy 80 éves férfit. A rendőrök most azonosítottak be egy 42 éves katymári lakost, aki a 6 évvel ezelőtti bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható. A nyomozók a férfit a napokban egy Szatymaz melletti tanyán elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság már el is rendelt.

A szatymazi férfi társát, a 40 éves  budapesti H. Mónikát a BRFK munkatársai egy pesterzsébeti lakásban fogták el, már ő is előzetesben van. A rendőrök megállapították, hogy az ügy harmadik gyanúsítottja, a 31 éves R. János jelenleg jogerős börtönbüntetését tölti egy másik ügyben, emberölés kísérlete miatt.

Negyedik társukat, Dávid Róbertet a rendőrök továbbra is keresik, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik