És még egyszer!
De mondok valamit, ami olvasóimat vélhetőleg még inkább felháborítja. Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet szavazni. Mert e pillanatban semmi sem előbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székéből. (A robbantást metaforikusan értettem. A terroristákat már akkor sem szerettem, amikor a magyar titkosszolgálat szinte leplezetlenül támogatta őket.)
Ezzel zárja gondolatait az Élet és Irodalom legfrissebb számában Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság megalapítója.
A Vég kezdete című írását az MSZMP ’85-ös kongresszusával kezdi, mondván, akkor indult a vágta a pártállam végnapjai felé. Ezt persze csak utólag lehetett látni. A Kádár-korszakban a demokratikus ellenzéket képviselő, majd az SZDSZ-ben politizáló Kőszeg több párhuzamra is utal, míg a népszavazás kapcsán eljut odáig, hogy bár korábban ennek alig adott esélyt, a Fidesz uralma hamarosan véget érhet.
Orbán látványos vereséget szenvedett
Ő is számolt. A Fidesz és a Jobbik együtt 2014-ben körülbelül annyi szavazatot kapott, amennyi a nemek száma volt most vasárnap, de most ebben a számban bőven voltak MSZP-szavazók,
meg olyanok is, akik 2014-ben nem szavaztak, de most a félelem a migránsoktól elhajtotta őket a szavazófülkébe.
2018‑ban a Fidesznek lehet kétharmados többsége, de a csodált vezér legyőzhetetlenségének mítosza szertefoszlott, a választók többsége fütyült a riogatásra,
ez azt jelenti, hogy a társadalom többsége nem tekinti Orbánt irányt mutató vezérnek.
A hitelét vesztett vezér pedig leváltandó.
Kőszeg nem zárja, hogy Orbán mellett csak az marad majd, aki az ő imádatán kívül semmi másra nem alkalmas. Szerinte tapintható, hogy az embereknek elegük van a kormányból.
De persze kormányt váltani csak akkor lehet, ha van olyan párt, amely képes megnyerni a választást. De sehol egy Lenin, hogy elkiáltaná: Jeszty takaja partyija. Mert nincs. De lehetne.
Szerinte ehhez nem kellene semmiféle besorolás (jobbközép, konzervatív liberális, mérsékelt szabadelvű), csak tenni helyi szinten, megvalósítani ötleteket, összehozni a politizálásban csalódottakat (mint Tölgyessy Péter), a mellékszerepbe szorítottakat (Juhász Péter), meg a most felemelkedőket (Kovács Gergely, Kétfarkú Kutya Párt), nem is beszélve azokról, akik civilként bizonyították kiváló politikai képességeiket. Kőszeg hoz nemzetközi példát (Beppe Grillo) végül a Jobbik elnökét – ld. fent – ajánlja figyelembe.
